Betegség esetén a gyerek 16 éves koráig jár a szabadság a szülőnek

Egy éles hangú Facebook-bejegyzés nyomán elindult vita eredményezte, hogy hét évről 16 évre emelik a korhatárt.
Hirdetés

Hét év helyett a gyerek 16 éves koráig igényelhetnek betegszabadságot a szülők, jelentette be csütörtökön Florian Bodog egészségügyi miniszter.

„A sürgősségi kormányrendelettel hét évről 16 évre növeljük a korhatárt, amíg a szülők betegszabadságot igényelhetnek, és a beteg gyermek gondozásáért járandóságot kaphatnak. Ugyanakkor tisztáztuk, hogy milyen súlyos betegségek esetén kérhetnek betegszabadságot a szülők, valamint az okiratok továbbításának folyamatát is olyan esetekben, amikor a szülők az Európai Unió országaiba vagy más országokba kísérik el gyermeküket kezelésre” – jelentette be Florian Bodog a kormányülés kezdetén.

Mihai Tudose kormányfő ismételten kérte az egészségügyi minisztert, hogy folytassák és gyorsítsák fel az egészségügyi rendszer bürokráciamentesítését.

A miniszterelnök július 27-én szólította fel a szakminisztert, hogy két héten belül dolgozzon ki egy tervezetet az egészségügyben tapasztalható bürokrácia csökkentésére. Erre azt követően került sor, hogy Magda Vasiliu hírbemondó – akinek nyolcéves fiát rákkal diagnosztizálták – éles hangú Facebook-bejegyzésben bírálta a hazai egészségügyi rendszert uraló bürokráciát.

Hirdetés