Időzített szavazógéppé butította magát a képviselőház

Szerda reggel hirtelen módosította a házszabályt úgy, hogy a plénumban érdemi vitára alig kerülhessen sor.
Hirdetés
„A képviselőház által szerdán elfogadott házszabály-módosítás az Európai Parlament által alkalmazott eljárási szabályzatot követi” – védte meg a pár óra alatt keresztülvitt módosítást Viorica Dăncilă szociáldemokrata párti európai parlamenti képviselő. 
 
Szerinte a módosítás célja „a törvényhozási folyamat folytonosságának biztosítása és civilizált keretek között tartása”, a plénumbeli vita drasztikus korlátozásáról pedig azt mondta, „az Európai Parlamentben is csak különleges esetekben bocsátják szavazásra a plénumban a szakbizottságok által elutasított módosító javaslatokat”.
 
176 támogató és 88 ellenszavazattal elfogadta szerdán a képviselőház a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot. Az RMDSZ képviselői is megszavazták, kivéve az RMDSZ-színekben is az MPP-t képviselő Biró Zsoltot és Kulcsár-Terza Józsefet, mindketten tartózkodtak.
 

Így butítja le magát a Tisztelt Ház

A módosítás szerint egy adott törvénytervezet összetettsége függvényében az ennek megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. (Az eddigi gyakorlat szerint vagy az ülésvezető döntötte el, vagy megszavaztatta a kormányzó többséggel, hogy mekkora legyen ez a megszabott időkeret.) Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat. 
 
Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította. Ha egyetlen módosítást sem fogadnak el, a tervezetet az eredeti formában tekintik elfogadottnak. 
 
Az ellenzéki alakulatok képviselői a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. Ha ugyanis a szakbizottságban is (az esetek többségében) a kormánypárt vagy koalíció tagjai vannak többségben, már ott elutasítják az ellenzék képviselőinek javaslatait, amelyek a drasztikusan korlátozott idejű vitában jó eséllyel el sem hangzanak a plénumban, és még csak nem is szavaznak róluk. 
 
Vagyis olyan képviselőnek, aki nem tagja a törvényt vitató szakbizottságnak, alig van esélye elmondani, megvédeni saját kiegészítését vagy kivétetni olyan passzust az illető törvény szövegéből, amelyet rossznak ítél. Ezzel a lépéssel a képviselőház saját szakbizottságait gyakorlatilag tévedhetetlennek nyilvánította.
 
Módosult az állandó bizottságok elnökének megválasztása is: ezentúl ezek a bizottságok csak egyetlen alkalommal és jó indokkal utasíthatják el annak a pártnak a jelöltjét, amelynek a parlamenti aritmetika szerint jut az illető bizottság elnöki tisztsége. A párt következő jelöltjét a bizottságnak muszáj lesz elfogadnia.
 

De miért ilyen villámgyorsan?

Ezt a házszabálymódosítást pár óra alatt gyakorlatba is ültették, az ellenzék szerint a házszabályt megszegve. Kedd este hétkor hívták össze a házszabállyal foglalkozó bizottságot ma reggel kilencre, a bizottságban 4 támogató és 3 ellenszavazattal, vagyis nagyon szűk többséggel fogadták el a módosítást.
 
 
Utána gyorsan fel is vették a plénum mai napirendi pontjai közé annak ellenére, hogy azt ilyen sürgősen csak akkor lehetett volna megtenni, ha ebbe az összes frakcióvezető beleegyezik, ami nem történt meg.
 
Ma délelőtt 11-kor kezdték megvitatni a plénumban, 12-kor meg is szavazták. A ziare.com tudósítása szerint 13:15-re már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, azaz érvényessé vált. Az ellenzék azt ígérte, megtámadja az Alkotmánybíróságon, az igazságügyi törvények viszont már eszerint az eljárás szerint mentek át a plénumon.
 
Kettőkor hozzá is láttak a két maradék igazságügyi törvény vitájához (frakciónként 5 percet, a függetlenek 2 percet kaptak), majd 30 percet szavaztak meg a kiegészítések megvitatására. Fél öttől hét óráig pedig megszavazták a két törvény cikkelyeit úgy, hogy közben elromlott a szavazógép, és kézfelemeléssel voksoltak. 
 
Néhány más törvény elfogadása után pedig este kilencre egészében is megszavazták a két igazságügyi törvényt, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről szóló, 2004/317-es törvényt, illetve az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvényt módosító tervezeteket.
 
Cătălin Predoiu liberális képviselő meg is jegyezte az első törvény cikkelyenkénti szavazása után, hogy óránként 18 cikkelyt sikerült gépiesen megszavazni, ami szerinte nem jogalkotás, hanem vandalizmus, a képviselőknek gyakorlatilag elolvasni sem volt idejük azt, amiről szavaztak.
 
A két törvénymódosítás esetében a szenátus a döntő ház.

Hirdetés