Igazság, ügy
béel
2017. december 12. kedd, 12:08
Élesedik a küzdelem Augustin Lazăr és a kormányoldal között.

A legfőbb ügyész kilátásba helyezte, hogy az általa vezetett intézmény alkotmányossági kifogást emel a parlament által az igazságügyi törvényeken eszközölt módosítások ellen.

Augustin Lazăr kedden úgy nyilatkozott, „kényes helyzet" állt elő az igazságügyi törvények kapcsán, és egyelőre vizsgálják a rendelkezésükre álló jogi lehetőségeket. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, azzal is számolnak, hogy normakontrollt kérnek az alkotmánybíróságtól.

„Ha valaki módosítani akar az igazságügyi törvényeken, ezt nem egy különbizottság keretében és nem sürgősségi eljárással kell megtennie, mert nekünk olyan törvényekre van szükségünk, amelyekben minden állampolgár megbízik. (...) Folyamatban van egy elemzés, és hamarosan ismertetni fogjuk azokat a jogi eszközöket, amelyek révén felülvizsgálható a jogszabályok szövege" - mondta a legfőbb ügyész.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24442
Románia nem tudott megszabadulni a kommunista rendszer sötét árnyaitól. Sabina Fati írása.
Az ezüstpénzek Zilahtól délkeletre kerültek felszínre.
Állítólag ez áll a bukaresti üzletember visszavonulásának hátterében.
Eddig csak sejtették, hogy merre húzódhatott az erődítmény, de a régészek már a vár mindennapi életére vonatkozó leleteket is találtak.
Magyarellenesség ezúttal nem valószínű.
A kényes, nemzetközi téren számos bonyodalommal fenyegető lépésről a kormány már döntött is.
Egyszer már majdnem sikerült, de az alkotmánybíróság a soviniszta ellenzéki hőbörgők javára döntött.
Németország viszont egymagában nagylelkűbb volt, mint az összes többi EU-tagállam együttvéve.
A Bizottság számára a tagországok nem annyira konkrét társadalmaknak látszanak, inkább a nagy transznacionális bizniszek terepének. Horaţiu Pepine írása.
A sepsiszentgyörgyi polgármester fellebbezett a prefektúra által kirótt büntetés ellen.
És velük együtt persze még több amerikai hadi felszerelést.
Sőt, olcsóbbá válik! Ráadásul afféle „történelmi” igazságtétel folytán.
Idővel a magyar nyelvű orvosképzés teljes megszűnéséhez vezethet a most hozott döntés.
A Maros megyei falu közelében éppen most virágzik egy növénytani kuriózum.