Új intifádát hirdetett a Hamász Jeruzsálem miatt

Az iszlamista szervezet szerint hadüzenet Trump elnök döntése.
Hirdetés

Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője csütörtökön hadüzenetnek nevezte, és péntektől újabb intifádát, palesztin felkelést hirdetett Donald Trump amerikai elnök döntése miatt, amely szerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, és azt tervezi, hogy oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. 

„December nyolcadikától, péntektől egy új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a jeruzsálemi döntés miatt” – mondta Haníje.

„Csakis úgy lehet megbirkózni az Egyesült Államok támogatását élevező cionista politikával, ha új intifáda indul a megszállás ellen, és dicséretes ellenállás kezdődik vele szemben” – tette hozzá.

Az izraeli hadsereg szóvivője közben bejelentette, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez. Az intézkedések azt szolgálják, hogy az izraeli haderő „készen álljon minden eshetőségre”.

Hirdetés

Csütörtökön összecsapások törtek ki az izraeli hadsereg egyes egységei és palesztin tiltakozók között a Gázai övezetben Hán-Júnisztól keletre, Ciszjordániában Hebronnál és Túl-Karmnál, valamint Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kapunál a Háárec című újság honlapja szerint.

Több palesztin politikai csoport tiltakozó mentekre hívott fel a déli imát követően a nagyobb ciszjordániai városokban, ahol az üzletek is bezártak, mert a szerdán még csak iskolákra meghirdetett sztrájk csütörtökre általános munkabeszüntetéssé szélesedett.

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump amerikai elnök döntése szerint az Egyesült Államok ezntúl Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. A döntésnek nagy – és többnyire negatív – visszhangja volt nemzetközi téren.
Eddig egyetlen ország követte az amerikaiak példáját: Csehország külügyminisztériuma közölte, hogy elismerik Jeruzsálemet Izrael fővárosaként az 1967-es határok mentén.

Hirdetés