Cirkusz és súlyos anyázás közepette vitte át az igazságyügyi módosításokat a PSD

Az USR széttrollkodta a képviselőház ülését, miután a PSD akadályozta, hogy érdemi vita zajlódjon le a bírók és ügyészek jogállásáról.
Hirdetés

Egészen elképesztő jelenetek játszódtak le a román parlamentben miután spontán tiltakozást robbantottak ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői a képviselőház plénumában. A képviselők Tolvajok feliratú papíríveket tartottak a magasba így tiltakozva az úgynevezett „Iordache-bizottság” tevékenysége ellen. Stelian Ion egy kézi megafonon magyarázta a tiltakozás okát, miután Gabriel Vlase gyűléselnök kikapcsolta mikrofonját, konkrétan megpróbálta felolvasni azt a 70 módosítójavaslatot, amelyet az USR nyújtott be a vitára bocsátott törvényhez, de amelyet az ülésvezető már nem engedett megvitatni a plénumban.

A konfliktusra amiatt került sor, hogy a bírók és ügyészek statútuma cikkelyeinek megtárgyalására előirányzott idő (mindössze 70 perc) lejárt, és

a tervezetet a módosító javaslatok megtárgyalása nélkül szavazásra bocsátották.

A képviselőház elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) indítványát az ülés felfüggesztéséről és az USR javaslatát is a tervezetek megvitatásáról.

Dan Barna, az USR elnöke képtelenségnek nevezte a helyzetet. „Az az érzésem, hogy egy abszurd drámában szerepelünk. A parlamenti szószékről azt mondjuk: nem tárgyalhatunk az igazságszolgáltatási törvények cikkelyeiről, mert elfogyott az idő. Micsoda balszerencse az országnak! Kérdem én: hogy hogy nem lehet tárgyalni egy, az ország szempontjából rendkívül fontos jogszabály tervezetéről? Ez képtelenség (…) Fenn kell tartanunk a módosító javaslatainkat. Nem lehet tárgyalni? Akkor inkább menjünk haza, ha ennyire idióták vagyunk” – mondta Barna.

Az USR képviselői elfoglalták a képviselőház emelvényét, „gerillamódszerekkel” próbálták megakadályozni vagy késleltetni, hogy a PSD, az ALDE és az RMDSZ megszavazza az igazságügyi törvénymódosításokat.  A PNL képviselői nem vettek részt az akcióban, de egy ideig elhagyták a képviselőházat, hogy a sajtónak nyilatkozzanak. Elmondták, bár ellenzik az igazságügyi reformot, elhatárolódnak az USR tiltakozási módjától.

Sokan elhagyták az üléstermet, ahol lehetetlenné vált a szavazás, jelen volt azonban a törvénymódosítás két kezdeményezője, Șerban Nicolae és Niculae Bădălău szenátorok, akik

anyázással válaszoltak az USR provokatív akciójára.

Șerban Nicolae, a PSD szenátora a tőle megszokott hangnemet is felülmúlva Cosette Chichirău, az USR képviselőjét szidalmazta, aki büntetőügyesnek nevezte őt, és azt állította, hogy egy „bűnszervezet sofőrje”.

„Bűnöző az édesanyja, aki ilyen bunkónak nevelte. Önnek még egy szakmája sincsen, nem szégyelli magát, anélkül kapja a fizetését, hogy megdolgozna érte? (…) Keresse meg az egyik kollégáját, aki elvégzett legalább két osztályt és tud olvasni, hogy panaszt emeljen ellenem, akkor majd meglátja, mit loptam én. Ön annyira hülye, amilyen hihetetlen az, amit beszél. Az önéletrajza képekből áll? Bizonyítsa be, hogy sofőr voltam. Van egy fotója róla? Nem baj, nekem is van egy fotóm, amelyiken análisan közösül.” – fogalmazott a szociáldemokrata szenátor.

Hirdetés

Cosette Chichirău a szünetben a sajtónak elmondta: ennél durvább kijelentések is elhangzottak az ülésteremben, nem csak Șerban Nicolae részéről – aki egyébként csak azért ült be szenátorként a képviselőházba, hogy nyomást gyakoroljon a honatyákra –, de mindent nem sikerült rögzíteni.

A bírók és ügyészek jogállását szabályozó 2004/303-as számú törvény módosításában a képviselőház az első ház. A Florin Iordache által vezetett parlamenti bizottság előterjesztésében 300 elfogadott és 400 elutasított módosító javaslat szerepel, ezeknek a megvitatására alig több mint egy órát szántak, ezt követően szavazásra kerül sor. 

A képviselőház ülése tíz perces megszakítás után, a tiltakozás ellenére folytatódik, pedig nincs meg a szükséges kvórum.

Az USR egyik képviselője, Claudiu Nasui közben azt közölte, hogy a szenátus honlapján már úgy szerepel a törvényjavaslat, mint amit a képviselőház már elfogadott, holott a szavazás még nem zajlott le róla.

A botrány miatt Bukarestbe és Kolozsvárra is tüntetést hívtak össze ma estére: a fővárosban a parlament előtt gyülekeznek az igazságügyi törvénymódosítások és azok parlamenti eljárása ellen tiltakozók, Kolozsváron a memorandisták harangjánál a Deák Ferenc / Eroilor utca elején.

Hirdetés