röf-röf
csubakka
2017. november 30. csütörtök, 17:30
Petre Daea agrárminiszter most malacügyben nyilatkozott egy nagyot.

Ingyenesen kaphatnak malacokat azok a gazdák, akik mangalica és báznai sertések nevelését vállalnák, nyilatkozta Petre Daea mezőgazdasági miniszter Gyulafehérváron. A miniszter elmondta, hogy egyelőre különböző minisztériumok jóváhagyását várják a program elindítására.

A jogszabály tervezete szerint azok a gazdák, akik mangalica és báznai fajtájú sertések nevelését vállalnák, ingyenesen kapnának malacokat, majd a legkevesebb 130 kilogrammos állatokból kialakuló állomány felét átveszi egy feldolgozó, egy előzőleg meghatározott áron.

„A két fajtát, a mangalicát és a báznai sertést az elmúlt években hanyagolták, de szerencsére néhány ember szerette ezeket az állatokat, és fennmaradtak ezek a fajták. Kicsi az állomány, de támogatni szeretnénk, hogy nőjön a létszámuk és aztán forgalmazzuk a báznai és a mangalica húsát. Ez egy olyan program, amire nagy érdeklődés lesz” – nyilatkozta Daea, aki Gyulafehérvárra érkezett a Válaszd a juhot program népszerűsítése céljából.

Petre Daea elmondta, hogy a malacokat ingyenesen kapják meg azok a gazdák, akik ezt a két fajtát szeretnék nevelni, de kötelező lesz eladniuk az állomány felét egy előre meghatározott áron a feldolgozóknak. A malacokat legkevesebb 130 kilogrammosra kell felhizlalniuk a tenyésztőknek.

Daea szerint hármas célja van a programnak, fennmarad a két említett sertésfajta, a növénytermesztők értékesíthetik a gabonájukat, a fogyasztókhoz pedig nagyon jó minőségű termékek kerülhetnek.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24272
Bemutatta megingathatatlannak tűnő bizonyítékait a református egyház jogi képviselője, a csütörtöki bírósági döntés azonban teljes mértékben kiszámíthatatlan. Aztán Strasbourg következhet.
Kérdés: a kizárólag a lakók zsebét terhelő nagy homlokzatfelújítási kampány után mi lesz a graffitisekkel? Kitiltják őket? Járőrözni fognak a kedves városatyák? Na?
A mioritikus nemzeti mítoszokat élvezettel és szakértelemmel romboló román törtnész továbbra is kényelmetlen figura a nackórollert hajtó román gondolatvezérek számára.
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Az éppen zajló 4. Kolozsvári Zsidó Napokon hangzottak fel Eisikovits Mihály dallamai Laczkó Vass Róbert színművész előadásában, Nagy Gergő zongorakíséretével.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.