Román zászlóval fut december 1-jén Nagyenyedről Gyulafehérvárra egy magyar ultramaratonista

Az etnikumok közötti béke és a békés együttélés nevében.
Hirdetés

Békítő szándékkal fut a román nemzeti ünnepen Nagyenyedről Gyulafehérvárra egy magyar családból származó, fogyatékkal élő ultramaratonista – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

Polgár Levente Ioan 2015-ben még egyedül tette meg a több mint 30 kilométeres távot, tavaly a nagyenyedi börtön egyik alkalmazottjával szaladt, és arra számít, hogy idén többen is elkísérik. Amint a Facebookon meghirdette, reggel hét órakor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium előtti parkolóból indul. Arra kérte a csatlakozókat, hogy hozzanak magukkal egy-egy román zászlót. Polgár Levente Ioan idén is zászlóval a kezében kívánja megtenni a távot.

„A gesztusom révén a béke, az etnikumok közötti egység és a békés együttélés üzenetét szeretném közvetíteni. Nem érdekel a gyűlölködés. Én két etnikumot hordozok magamban. Itt, Erdélyben nem gond számunkra, hogy egyikünk román, a másikunk magyar. (.) Itt jól élünk együtt” – idézte az Agerpres a nagyenyedi hosszútávfutót.

Polgár Levente Ioan hatéves korában egy vonatbalesetben elvesztette a jobb karját. Jelenleg ahhoz keres támogatókat, hogy részt vegyen az egyik legnehezebb hosszútávfutó-versenyen, a 6633 Arctic Ultrán. Ő az egyedüli fogyatékkal élő sportoló, akinek a jelentkezését a szervezők elvben elfogadták, de csak akkor indulhat el a sarkköri ultramaratonon, ha kifizeti a részvételi díjat.

Hirdetés