Már megint bevándorlókkal teli hajó érkezett Romániába

Több tucatnyian voltak rajta.
Hirdetés

A Fekete-tengeren bajba került, bevándorlókkal teli, segítséget kérő halászhajót vontattak kikötőbe a román hatóságok keddre virradó éjszaka.   

A szeles időben hánykolódó halászhajó 34 kilométernyire a román partoktól, Eforie térségében kért segítséget a térségben tartózkodó kereskedelmi hajóktól és a román hatóságoktól. A mentőakcióban a román parti őrség és a konstancai tengerészeti központ két-két hajója vett részt. A bajba jutott hajót bevontatták a konstancai kikötőbe, majd a határrendészet megkezdte a fedélzetén utazók azonosítását.

A halászhajón 66 ember – köztük 24 gyerek és 11 nő – zsúfolódott össze, akik iraki, pakisztáni, és afganisztáni állampolgároknak mondták magukat. Az volt céljuk, hogy illegálisan Romániába jussanak – közölte a határrendészet. A hajó utasai ellen a konstancai ügyészség indított büntető eljárást.

A nyár végén szinte heti rendszerességgel érkeztek ázsiai bevándorlókat szállító kisebb-nagyobb hajók Törökországból a román vizekre. Amióta lehűlt az idő, ez az első eset, hogy a gyakran viharos Fekete-tengeren átkelve érkeznek migránsok Romániába.

Hirdetés