Szilágysomlyóra érkeztek a Szent László-vándorkiállítások

A Kárpát-medence lovagkirályt ábrázoló freskóiról készült fotókat is megtekinthetik az érdeklődők.
Hirdetés

Szilágysomlyón, a római katolikus közösségi házban pénteken megnyitották a Szent László-év két vándorkiállítását – számol be az MTI.

Az egyik kiállítás tablói Móser Zoltán fotóin keresztül mutatják be a Kárpát-medence templomaiban megőrzött Szent László-freskókat, a másik, A hit bajnoka, a haza hőse című kiállítás tablóiról pedig a lovagkirály életét és kultuszát ismerheti meg a közönség.

A kiállításmegnyitón Szilágyi Péter helyettes nemzetpolitikai államtitkár örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány támogatásával felújított közösségi házban idézhetik Szent László királyt. Úgy vélte: a kiállítások bemutatása is azt jelzi, hogy „Szilágysomlyó rajta van a magyar nemzet térképén”, és Magyarország kormánya kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségek megerősítésére. Szerinte ezt jelzi az is, hogy a kisvárosban a Petőfi-program ösztöndíjasa gazdagítja a magyar kulturális életet, és az is, hogy az óvodafejlesztési program keretében jövőre a református egyházzal összefogva egy magyar óvoda építésébe kezdenek a városban.

Szilágyi Péter megemlítette: a kisvárosban, ahol mindössze húsz százalék körüli a magyarság aránya, érdemes megmaradni magyarnak, és érdemes részt venni a magyar kulturális és közösségi életben.

A szilágysomlyói római katolikus közösségi ház a Szent László-kiállítás 108. állomáshelye.

Hirdetés