A #MeToo-kampány, ahogy az várható volt, azonnal új törvényjavaslatok felbukkanásához vezetett. Kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt elfogadták az „Európai Parlament határozatát a nemi zaklatás és nemi abúzus visszaszorításáról az EU-ban”. Míg az EPP-frakció eredetileg egy viszonylag mérsékelt változatot javasolt, később egy kimondottan radikális változatot fogadtak el, mely a nemek közötti diszkrimináció egyik súlyos formájaként kezeli a nemi zaklatást.

De még mielőtt megnéznénk, milyen sorsa lesz a határozatnak (ha valaki nem tudná, az Európai Parlament nem alkot törvényeket, csak javaslatokat tesz a Bizottságnak), inkább az a kérdés, hogy miről van szó.

Végső soron mi a nemi zaklatás?

Az érintett jogászok nagyon is jól tudják, milyen nehéz használható meghatározást adni. Annak pedig, hogy a #MeToo-kampány keretében közzétett beszámolók valósággal infláló hatásúak lettek, pont az az oka, hogy annyira ködös címke alatt jelentkeznek, hogy egy csomó eléggé különböző dolog belefér, a verbális célozgatásoktól a nemi erőszakig, hogy az egyszerű quiproquo-król ne is beszéljünk. Az eredmény – legalábbis az angolszász világban – iszonyatosan pusztító: lemondott miniszterek, közismert szerepeikből dicsőségük csúcsán eltávolított színészek, megtagadott neves értelmiségiek, hogy azok sokaságáról ne is beszéljünk, akik távol tartják magukat a vitától, mert attól félnek, hogy belekeveredhetnek ezeknek a kompromittáló kétértelműségeknek a zűrzavarába. Ez éppen azért iszonyatos jelenség, mert senkit sem kímél, ellenkezőleg,

úgy tűnik, főleg azokat bünteti, akik híresek, vagy akik hírnévnek örvendenek a szakmai területükön.

A #MeToo olyan járványnak tűnik, mely elsősorban a társadalom felső szintjeit érinti és – természetesen – Hollywoodban kezdődött, ahol általában minden társadalmi újdonság esetében megadják a hangot. Szintén figyelemre méltó, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt eltűrt dolog most tűrhetetlenné válik. A bejelentett – egyes esetekben nagyon régi – tettek most hirtelen, a visszaható ítélkezés fényében rendkívül súlyosaknak tűnnek.

Ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben sugalltam, elképzelhető, hogy egy magával a szexualitáshoz való viszonyulással kapcsolatos általános változásnak vagyunk a tanúi, hiszen az ennyire ködösen és ennyire átfogóan megfogalmazott nemi zaklatás nem más, mint a modern szexualitás zűrzavarának a hatása. Attól a pillanattól kezdve, hogy a szexualitást kiszabadították a vallási korlátozások közül, vagy pontosabban attól a pillanattól kezdve, hogy többé már nem azonosították a gonosszal, a nemiség – ahogy azt egy szociológus megfogalmazta – „tömegfogyasztási eszköz” lett (Gilles Lipovetsky). Ennek természetesen az a következménye, hogy

eltörlik az erkölcsi korlátozásokat, a nemiség pedig a szabadkereskedelem terepévé válik.

De – és ez itt a kérdés – miként folyhat szabadkereskedelem egy szabályozatlan piacon, ahol erkölcsi szempontból semmi sem tilos és ahol eltörölték a régi szabályokat? Amerikában nem véletlenül jelentek meg új szabályok (a szóhasználat világosan megkülönböztet egy szerelmi és egy bármilyen más jellegű találkozást), de ezek nem tűnnek elégségesnek. A nemi zaklatás fogalma nem létezett egyik szigorúan szabályozott nemiségű hagyományos társadalomban sem, és természetesen pontosan akkor jelent meg, amikor eltörölték a hagyományos nemi erkölcsöt.

Úgy tűnik, a modern nemiség zűrzavara és mocska egyre nyomasztóbbá, botrányossá vált,

hiszen másképp nehezen tudjuk megmagyarázni a #MeToo-kampány méretét és a magukat az ügynek szentelő militánsok elszántságát. Hiszen íme, mit mond – például – az Európai Parlament fentebb említett határozata: „A nők zaklatása az online médiában és – különösen – a közösségi hálózatokon, ami a nem kívánt érintkezéstől, provokációtól (trolling) és agresszív internetes viselkedéstől egészen a nemi zaklatásig és erőszakkal vagy halállal fenyegetésig terjed, egyre elterjedtebb a digitális világunkban, ami a nők és lányok elleni erőszak új formáit generálja, mint amilyen az agresszív internetes viselkedés, az internetes zaklatás, megalázó felvételek online felhasználása és a magánjellegű fényképeknek és videofelvételeknek a közösségi hálózatokon az érintett személyek beleegyezése nélkül történő terjesztése.”

Ez a kép legalábbis nyugtalanító. És még ha egyesek túlzásnak is tarthatják, mégis egyértelmű tünete annak, hogy a modern társadalmak nemisége nagy gonddá vált. A kitörő érzékiség és emancipáció terepéből, ahogy azt a második világháború utáni első évtizedekben tartották, úgy tűnik, hogy a szabad, szabályozatlan nemiség – túl sokszor – az intim terror okává vált. De továbbra is bizonytalan, hogy az Európai Parlament helyesen azonosította az okokat és a megoldásokat.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.