Szervilizmusáért „díjazták” Nagykároly magyar polgármesterét

A Minta el is küldte az oklevelet az elöljárónak.
Hirdetés

Az EMNP ifjúsági szervezete, a Minta a néhány éve elindított Beolvadásból jeles negatív díjjal „tüntette ki” szervilizmusáért Kovács Jenő nagykárolyi polgármestert, és el is postázta a kiállított oklevelet.

Mint ismeretes, Darius Filip Szatmár megyei prefektus magyarázatot kért Nagykároly polgármesterétől, amiért a településen felállított, Marchiş Otiliát és Ady Endrét ábrázoló szoborpáros hétvégi avatóünnepségén csak a magyar nemzeti zászló volt látható. A prefektus közleményben jelezte azt is, hogy „megteszi a megfelelő lépéseket”.

Kovács Jenő elnézést kért, és kijelentette:

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen eseményre zászlókkal vonuljunk fel. Meg kell tanuljuk, hogy ne provokáljuk egymást. Hogy esne nekünk az, ha március 15-én egy cserkészcsapat román zászlóval állna díszőrséget a Petőfi Sándor-szobor mellett? Arra kérem azt, aki ezt szervezte – mert nekem erről nem volt tudomásom –, hogy gondoljon bele abba, amit mondok, hogy mindez milyen hatást eredményez. Nem szabad így cselekedni! Nem szabad provokálni, hiszen ezzel úgymond lovat adunk a soviniszták alá. Ez nem volt szép dolog, nem volt szerencsés. Nagyon sajnálom!”

Tőke Ervin, a Minta elnöke így indokolta a nagykárolyi elöljárónak odaítélet Beolvadásból jeles díjat: 

„Kovács Jenő bocsánatkérő, fölösleges szervilizmusa felháborító! Polgármesterként ő nem csak városgazda, hanem a nagykárolyi magyar közösség vezetője is. Így példát kell mutatnia a magyar kiállásban és a nemzeti identitás felvállalásában.”

Hirdetés

Hozzátette: habár korábbiakban a nagykárolyi polgármester „nem hátrálunk meg” szavakkal biztatta a nagykárolyi magyar lakosságot, „a prefektus összeráncolt szemöldöke láttán” már másként viszonyult a magyarság kérdéséhez.

„A magyarok itthon vannak Erdélyben, így egy magyar rendezvényen a magyar zászló normalitás, nem pedig provokáció”

– mondta Tőke Ervin.

Hirdetés