Már meg is szavazta a parlament a Patriot rakéták megvásárlásáról szóló törvényt

Mintegy négymilliárd dollárért vásárolja meg Románia az Egyesült Államok barátságát és stratégiai partnerségét. És nem biztos, hogy csak ennyiért.
Hirdetés

Egy nap alatt keresztülverte a kormányoldal a parlamenten az amerikai Patriot légvédelmirakéta-ütegek beszerzéséről szóló törvényt: miután hétfőn késő délután a szenátus 108-1 arányban megszavazta a tervezetet, kedden délben a képviselőház 279-1 arányban, egy tartózkodás mellett szintén elfogadta azt. Így, mivel az alsóház a döntő kamara, már csak Klaus Iohannis államfő aláírása szükséges, hogy hatályba lépjen.

Az operativitáshoz minden bizonnyal köze lehetett annak, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán váratlanul Bukarestbe érkezett, és rákérdezett az őt fogadó Teodor Meleşcanu román külügyminiszternél, hogy ugyan mi a vihar történt múlt kedden a szenátus védelmi bizottságában, hogy a kormánypáti szenátorok távolmaradása miatt nem volt meg a határozatképességhez szükséges létszám, így nem tudtak szavazni a tervezetről.

A keddi szavazás után Mihai Fifor védelmi miniszter közölte, már december elsejéig alá kívánják írni az amerikai féllel az első üteg beszerzéséről szóló szerződést, és két héten belül a kifizetés is megtörténik.

A kormány még november elején fogadta el a hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről szóló törvénytervezetet.

Hirdetés

Az első üteg áfa nélkül 765 millió dollárba kerül. A 3,9 milliárd dolláros keretösszegért beszerzendő hét Patriot rakétaüteg közül négy a légierőhöz, három pedig a szárazföldi csapatokhoz kerül. A vételár a szükséges szállítóeszközöket, lövegeket, karbantartási felszereléseket, valamint a kezelőszemélyzet kiképzésének költségét is fedezi.

A két fő beszállító a Raytheon és a Lockheed Martin.

Hirdetés