Hallgatólagosan elfogadta a román szenátus a civiltörvényt

Arra köteleznék a civil szférát, hogy félévente nyújtsanak be egy részletes beszámolót bevételeikről és ismertessék finanszírozóik listáját.
Hirdetés

Hallgatólagosan elfogadták hétfőn a román szenátusban a törvénytervezetet, mely arra kötelezi a civil szervezeteket, alapítványokat és egyesületeket, hogy félévente számoljanak be részletesen bevételeikről és kiadásaikról. A tervezetet Liviu Pleșoianu és  Șerban Nicolae, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői kezdeményezték. A tervezet értelmében a szervezeteknek féléves jelentést kell készíteniük, melyben közlik adományozóik nevét, illetve az adomány összegét. Ha ezt megtagadják, az akár a szervezet megszüntetését eredményezheti.

A kormány egyébként negatívan értékelte a törvénytervezetet, melynek hallgatólagos elfogadására csak azért kerülhetett sor, mert a felsőház plénuma – bár napirendre tűzte –, nem jutott oda, hogy szavazzon a törvényjavaslatról. Így hiába eszközölt módosításokat a szenátus jogi bizottsága a tervezeten, az eredeti formájában ment át a szenátuson.

Liviu Pleșoianu azzal indokolta a jogszabály szükségességét, hogy átláthatóságra van szükség a civil szervezetek finanszírozását illetően. Az ellenzék élesen bírálta a tervezetet mondván, hogy a PSD így akarja elhallgattatni a gyakran  kritikai hangnemben felszólaló civileket.

A törvénytervezet a képviselőház elé kerül. 

 

Hirdetés