Brassóban díjazták Kubik Anna színművésznőt

A debreceni Csokonai Színház művésze a legjobb színésznőnek ítélt díjat nyerte a 28. brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon.
Hirdetés

A vasárnap esti díjátadó gálán Kubik Anna nem lehetett jelen, de a szervezők bejelentették: december 8-ra egy debreceni előadásra hívta meg a fesztivál szervezőit, és akkor fogják átadni számára a díjazottaknak járó trófeát.

A brassói seregszemlére, amely az eredeti, újszerű dramaturgiájú előadások bemutatására törekszik, a Csokonai Színház Az ajtó című előadása kapott meghívást, melyben a Kubik Anna a különös házvezetőnő, Emerenc alakját kelti életre. A Szabó Magda regényéből készült adaptációt óriási közönségsiker övezte a november 15-én tartott előadáson.

„Minden színház számára fontos a nemzetközi megmérettetés” – idézte Kubik Annát a Csokonai Színház közleménye. A színművész hozzátette: a díjat az egész társulat szakmai elismerésének tekinti, s hangsúlyozta azt is, hogy „aki ismeri a pályafutását, az tudja, hogy számára még nagyobb jelentőséggel bír a díj elnyerése.”

A november 10-e és 19-e között 28. alkalommal megrendezett seregszemle idén először kapott nemzetközi jelleget. A brassói fesztiválközönség a romániai előadások mellett angol, francia, moldovai és magyarországi produkciókat is láthatott. A legjobb előadásnak járó díjat a Chișinăui Mihai Eminescu színház În ochii tăi fermecători (Az elbűvölő szemeidben) című előadása kapta.

Hirdetés

A debreceni Szabó Magda-adaptáció rendezője Naszlady Éva, dramaturgja Adorján Beáta volt. Az előadás főbb szerepeit Kubik Anna, Varga Klári és Vranyecz Artúr alakítja.

 

Hirdetés