Nem teszi ki Románia az ablakba az igazságügyi országjelentést

Van ugyan előrelépés, de azért nagy bajok vannak.
Hirdetés

A legkevésbé sem hízelgő jelentést adott ki a romániai igazságügyi rendszer állapotáról, a reform állásáról és a korrupcióellenes küzdelemről szerdán az Európai Bizottság (EB): az uniós testület szerint az ország elért ugyan valamelyes előrelépést az igazságügyi reform terén, de ebben az évben stagnálás volt tapasztalható, és vannak aggasztó jelenségek is.

Az Együttműködési és Megfigyelési Mechanizmus (EMM) keretében kiadott igazságügyi gyorsjelentés kapcsán Frans Timmermans, az EB első alelnöke (képünkön) megállapította: egyes területeken fejlődést tapasztaltak, de még sok a tennivaló.

A jelentés szerint a legutóbbi, 2017 januárjában kiadott jelentésben megfogalmazott 12 ajánlás közül egyes ügyekben sikerült előre lépni, másokban viszont nem. Előrelépést sikerült elérni például a közbeszerzésekkel kapcsolatos összeférhetetlenségek ellenőrzése terén, és más téren is tapasztalható fejlődés, ennek sikeressége azonban annak a függvénye, hogy az intézkedéseket sikerül-e gyakorlatba ültetni.

Az EB azonban azt is megállapítja: 2017-ben stagnált a reformok üteme, emiatt lelassult a korábbi ajánlásokban megfogalmazott teendők gyakorlatba ültetése, így fennáll a veszély, hogy bizonyos, 2017 januárjában már lezártnak nyilvánított kérdéseket újra meg kell nyitni.

„Az igazságügyi rendszer függetlenségével szembeni kihívások súlyos aggodalomra adnak okot” – dobja le az „atombombát” a jelentés.

Ennek nyomán az EB megállapítja, az együttműködési mechanizmus során megfogalmazott ajánlásokat még nem sikerült kielégítő módon gyakorlatba ültetni.

Hirdetés

A jelentés szerint a parlament, a kormány és az igazságügyi rendszer közötti feszültség növekedése nehezíti az együttműködést az intézmények között, a hivatali visszaélés büntethetőségének csökkentését célzó 13-as kormányrendelet elfogadása pedig megkérdőjelezte a korrupcióellenes harcot, annak ellenére is, hogy a széles körű tiltakozás ellenére visszavonták. A dokumentum említést tesz az igazságügyi törvények bírák és ügyészek által egyaránt bírált módosításairól is.

Mint ismeretes, a Románia 2007-es EU-csatlakozásakor elindított EMM célja az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem eredményeinek felmérése. Az EB jelezte: csak akkor oldja fel a román igazságügyi rendszer folyamatos megfigyelését, ha minden bizottsági ajánlást gyakorlatba ültettek. Több tagállam addig ellenzi Románia schengeni csatlakozását.

Tudorel Toader igazságügy-miniszter a jelentést kommentálva a bírálatokat gyakorlatilag teljes mértékben figyelmen kívül hagyva úgy vélekedett, van esély arra, hogy az EB 2018-ban abbahagyja az igazságügyi rendszer ellenőrzését, miután a dokumentum – szerinte – számos téren előrelépésről tesz említést.

Hirdetés