a koma káposztaleve
Szerző: Botházi Mária
2017. november 11. szombat, 11:22
Azt mondja az erdélyi ember, hogy amit lehet, azt lehet, de sok minden más azért elég furcsa. Ezért gyakran elcsodálkozik, sőt meg is hökken azon, ami nem úgy van, ahogy annak lenni kéne.

Éppen csak egy kicsit mozdul ki otthonról, s találkozik ezekkel a meglepő dolgokkal, hogy például a komájánál a pincében ugyanarra a szegre akasztják a borlehúzó slagot s a káposztalé-lehúzó slagot. S ott a káposztáshordó is a borosflaskák mellett, pedig az erdélyi embernél otthon a káposztáshordó a pince másik sarkában van, mert nem jó, hogy egymás mellett legyen. Az erdélyi ember családjában soha nem volt a kettő egymás mellett, pedig jó rég óta csinálnak bort is, s tesznek el káposztát is.

Megy hazafelé az erdélyi ember a komájától, egyik kezében viszi a borral teli flakont kóstolóba, a másik kezében viszi a káposztalével teli flakont, mert az övék még nem érett meg, s asszony káposztalé levest akar főzni. S mondja is a mellette botorkáló feleségének, hogy nincs azért ez így jól, hogy

ugyanazon a szegen legyen a borlehúzó slag s a káposztalé-lehúzó slag,

mert csak egyszer találja az ember összetéveszteni s megvan a baj.

Az erdélyi ember felesége a kománéján is csodálkozik, mert a kománéjánál tisztaság van, de minden elöl van. Megy be az ember a konyhába, s ott van a pulton a kenyérpirítótól kezdve a kávéfőzőig s a mérlegig minden az istennyila, nem lehet megérteni, hogy hogy tud ott a kománéja kinyújtani egy tésztát vagy valami. Hogy a kománéja ezeket mért nem pakolja el, amikor ennyi hely van abban a konyhában. Jobbra is szekrény, balra is szekrény fel egészen a plafonig, s akkor mégis minden tele van.

Mondja az erdélyi ember, hogy jól teli van a pince is, a komája a szerszámokat is ott tartja, pedig tarthatná a garázsban is, mert akkor minek kellett akkora garázst felhúzni. Ott áll a garázs hátsó része üresen, s akkor pince úristenesen meg van pakolva. Ráadásul az almát s a pityókát nem takarták le, pedig egy pillanatra fagy lesz, most már le kell takarni.

Van még jó sok ilyen ismerőse az erdélyi embernek és a feleségének, hogy vagy mindent fordítva csinálnak, vagy nem úgy, ahogy kellene. Például azoknál, akiktől hordják a tejet, ott van az udvaron legalább két hónapja egy kicsi szék. Azt a kicsi széket veri az eső, süti a nap, le van oda baszkulálva az udvar közepébe, már pattogzik le róla a festék,

s kerülgetik körbe céltalanul, mint Kolozsváron a szobrot a korcsolyázók,

de nem teszik el. Az erdélyi ember rendesen figyeli most már, hogy hallám, elkerül-e onnan, vagy ott fogja megenni a fene.

A múltkor ott ült ezen a kicsi széken a tejes ember, s reszelte a tormát a reszelő nagyobbik fokán, s asszony tette el télire. Hát azért már az ember szánjon rá egy kicsivel több időt, könnyezzen egy kicsit többet, de reszelje le rendesen a tormát az apró reszelőn. Az erdélyi ember az életben nem látott olyant, hogy valaki nagyra reszelje az ecetes tormát, az már nem is ecetes torma. S ráadásul azóta is, továbbra is ott a kicsi szék.

Van egy másik ismerősük, azok blokkosok, ott az asszony előbb kimossa a függönyöket, felteszi, utána porszívóz. Na, s pont azok huszonhárom fokra fűtik a lakást, az erdélyi ember pusztul el, olyan melege van, ha elmegy hozzájuk. Húsz-huszonegy fok lenne a normális, s inkább felvesz az ember még egy mellényt, húz még egy zoknit, betakarózik, ha nézi a tévét. Huszonhárom fokra mennyit fizethetnek ezek? Az erdélyi ember mindig csodálkozik, hogy mások mennyi villanyt, gázt és vizet fogyasztanak, mikor ő csak szinte felét, s világosság is van, meleg is van nála, s mosdani is szokott rendesen.

Na, de a legjobban azon csodálkozik az erdélyi ember és a felesége, hogy

mások hogy dolgozzák fel a disznót.

Oda vannak jutva, hogy már nem tudják megenni másoktól a kóstolót, adják tovább a szomszédba, mert nem szeretik. Igaz, az erdélyi ember már zakuszkából is csak azt tudja megenni, amit a felesége főz.

Na, de a disznóvágás, az még kényesebb dolog. Mostanában mindenki művészkedik a véresmájassal, ilyen-olyan fűszereket tesznek belé, s szabályosan ehetetlen lesz. A kolbász is vagy igen száraz, vagy igen zsíros, sokan agyonfokhagymázzák, tesznek belé egy csomó paprikát, s az a jó házi kolbászíz már szinte sehol. Kicsit előre irtózik az erdélyi ember már ilyenkor, hogy az ő jó véresmájasát szét kell hordja kóstolóba mindenfelé, az bezzeg mindenkinek ízlik, s ő kapja ezt a sok furcsa ízű valamit.

Biza, ahány ház annyi szokás, sóhajtja az ilyen elcsodálkozások után magyarázólag az erdélyi ember felesége. Hát biza, nem is vagyunk egyformák, válaszolja beletörődőn az erdélyi ember. Mert ugye, azért meg kell érteni másokat is.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23978
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.