Gyurcsányék háborúba küldenék a határon túli magyarokat?

És még csak november van, elképzelni sem tudjuk, mivel kampányolnak majd áprilisban...
Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a határon túli magyar állampolgároknak lassan meg kell tanulniuk azzal élni, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) a tavaszi magyarországi választásokig cseszegetni fogja őket. Nem mintha ez olyan nehéz lenne, csak szólunk, hogy a DK kampányának vélhetően az lesz az egyik fő eleme, hogy politikusai (ismét) a Magyarországon határain kívül élő magyarok ellen hergeljék a szavazóikat.

Miután a múlt héten maga Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy a DK aláírásgyűjtést indít az ellen, hogy a nem Magyarországon kívül élő kettős állampolgárok szavazhassanak a választásokon, most Vadai Ágnes a soros, hogy ledobjon egy újabb bombát többek között Önre is, kedves olvasónk, ha Ön kettős állampolgár.

A DK alelnöke ugyanis magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük.

Vadai Ágnes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az alaptörvény csak a magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok számára ír elő honvédelmi és katasztrófavédelmi kötelezettségeket.

Vadai úgy fogalmazott: Orbán Viktor kihasználja a határon túli magyarokat, hogy „tovább uralkodhasson” a Magyarországon élők felett.

Hirdetés

Hangsúlyozta, nem azt állítják, hogy a határon túli magyarok nem lennének hajlandóak, akár önszántukból is az ország védelmére. Ennek ellenére a DK álságosnak tartja, hogy olyanok is választhatnak, akikre még az olyan legalapvetőbb feladatok sem vonatkoznak, mint a haza védelme – jelentette ki.

Nézze meg Ön is Vadai Ágnes nyilatkozatát!

Hirdetés