Tüntetéseket hirdettek az igazságügyi törvények módosítása ellen

Bukarestben és az ország több városában is utcára várják az embereket vasárnap este.
Hirdetés

Az igazságügyi törvényeket módosító tervezetek elleni tiltakozásokat hirdettek vasárnap estére Bukarestbe és az ország más városaiba.

A bukaresti tüntetést 18 órára hirdették meg. A tervek szerint a Victoriei (Győzelem) téren fog gyülekezni a tömeg, majd 19 órakor a parlament épülete elé vonulnak.

„A törvénycsomag elfogadása katasztrofális következményekkel járna Romániára és lakosaira nézve. Búcsút mondhatunk a független igazságszolgáltatásnak. Nem vagyunk egyedül az e törvények elleni harcban. A bíráktól és ügyészektől kezdve az Európai Bizottság elnökségéig mindenki a jogszabály-tervezetek ellen foglalt állást. Itt az idő, hogy valamennyien tegyünk az ügy érdekében, ne legitimáljuk a korruptaknak az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonására irányuló kísérletét” – áll a Nem akarunk tolvaj nemzet lenni mottójú felvonulást népszerűsítő Facebook-oldalakon.

Hasonló megmozdulásokat hirdettek vasárnap estére Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Nagyváradra, Temesvárra, Nagyszebenbe, Brassóba, Craiovára, Galacra, Iaşi-ra, Focşani-ra, Suceavára, illetve Párizsba, Berlinbe, Rómába és Zürichbe is.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Cioloş volt miniszterelnök Románia 100 nevet viselő platformja bejelentette, hogy csatlakozik a tiltakozásokhoz.

Hirdetés

Íme, néhány helyszín Facebook-oldala:

Bukarest: https://web.facebook.com/events/142395802969507/
Kolozsvár: https://www.facebook.com/events/355471574923664/
Nagyvárad: https://www.facebook.com/events/1505153682911929/
Marosvásárhely: https://www.facebook.com/events/1505153682911929/

Hirdetés