Indulna az új választásokon a leváltott katalán elnök, de már körözik

Kampányolni bárhonnan lehet, mondta Puidgemont. Ma viszont kiadták ellene az európai elfogatóparancsot.
Hirdetés
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy kész indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson. „Készen állok a jelöltségre (…), kampányolni bárhonnan lehet” – emelte ki a múlt pénteken menesztett, hétfő óta Brüsszelben tartózkodó Puigdemont az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott interjújában.
 
Nem ő az első katalán elnök, akinek problémája akadt Madriddal, ennek ellenére kész tárgyalni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel, még ha az „barbár” módon „be is börtönzi a másként gondolkodókat” – mondta az interjúban. Közölte továbbá: azért jött el Spanyolországból, hogy megfelelően felkészülhessen a védekezésre. 
 

„Nem azért vagyok itt, hogy politikai menedékjogot kérjek, hanem hogy megvédjek egy legitim kormányzatot 

a spanyol vezetés törvénytelen fellépésével szemben” – húzta alá Puigdemont, leszögezve, hogy szükség esetén kész feladni magát a belga hatóságoknál.
 
A belga főváros központjában péntek este szimpátiatüntetést tartottak Puigdemont mellett, a demonstráció néhány tucatnyi résztvevője közül többen katalán zászlót lengettek.
 
Sokan arra számítottak, hogy Puigdemont politikai menedéket fog kérni Belgiumban, miután a belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök azonban kedden bejelentette: nem kér menedékjogot, de nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem garantálják a „tisztességes eljárást”.
 

Péntektől körözik

A spanyol központi büntető bíróság kiadta pénteken az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont és egykori kormányának négy tagja ellen – jelentették be hivatalosan Madridban. Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította Puigdemont kérését, hogy videón keresztül tehessen vallomást a bíróságon.
 
A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak hétfőn eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak.
 
Megkapta és tanulmányozni fogja a belga szövetségi ügyészség a Spanyolország által kiadott európai elfogatóparancsot – közölte péntek este a vádhatóság szóvivője. Eric Van der Sypt arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy tanulmányozni fogják az elfogatóparancsot, mielőtt szombaton vagy vasárnap átadják a vizsgálóbírónak, aki majd dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.
 
A belga hatóságoknak sajtóhírek szerint három hónapjuk van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont korábban kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolországba, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

Hirdetés