„Mi nem trancsírozunk, mi javítunk”

Válaszolta a bukott igazságügyi miniszter Iohannisnak, aki ma keményen bírálta az igazságügy működését módosító törvényjavaslatokat.
Hirdetés
Minden kritikát elutasított Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő, amit az államfő az igazságügyi törvények készülő módosításai kapcsán fogalmazott meg. 
 
„Nem tudom, mit ért az államfő elhibázott törvényhozási folyamaton. A jelenlegi folyamat parlamenti eljárás. A három törvényt módosító tervezetet képviselők és szenátorok egy csoportja kezdményezte, jelenleg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a Törvényhozási Tanács és a kormány véleményezésére vár, majd a parlament elé fog kerülni.
 
Első házként a képviselőház tárgyalja, majd döntő fórumként a szenátus. Ez egy normális eljárás. (…) A tervezetet mi kezdeményeztük, a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének egy csoportja” – fejtette ki az Agerpres hírügynökség érdeklődésére Florin Iordache, az igazságüggyel megbízott speciális parlamenti bizottság elnöke, volt igazságügyminiszter
 
A PSD képviselője az államfőnek azt a kijelentését is cáfolta, miszerint „feltrancsírozták” az igazságszolgáltatás  jogszabályokat. 
 

„Mi nem trancsírozunk, mi javításokat eszközölünk.

A javaslatainkkal az igazságszolgáltatás jobbítása a célunk. Mindannyian megállapítottuk, hogy egyes cikkelyek vagy alkotmányellenesek, vagy alkalmazhatatlanok. Az általunk tett javaslattal javítunk az igazságszolgáltatáson” – fejtette ki Iordache. 
 
Szerinte a bírák és ügyészek felelősségvállalására vonatkozó jelenlegi törvény hiányos, a módosítás célja tisztázni a felelősség, valamint az erre vonatkozó büntetések kérdését. „Az általunk tett javaslatban leszögeztük, mit jelent a rosszhiszeműség, a súlyos hanyagság, tisztáztuk az elévülés fogalmát és azt is, hogyan kell az államnak fellépnie az ellen, aki hibát követett el” – mondta a képviselő. 
 
Az Igazságügyi Felügyeletről azt mondta, hogy az nem működik jól a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács alárendeltségében, ezért javasolták az Országos Feddhetetlenségi Tanács létrehozását. 
 
Iordache mindezzel Klaus Iohannis csütörtöki kijelentéseire reagált, amelyekben az államfő bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, mert szerinte 
 

az csak „feltrancsírozza” ezeket a jogszabályokat. 

„Az igazságügyi miniszternek sikerült bebizonyítania, hogy lehet még az eddiginél is homályosabban, zavarosabban és bizonytalanabbul ténykedni. Még soha nem volt ennyire elhibázott egy törvényhozási folyamat – van egy törvénycsomag, amelyet a miniszter vállalt fel, és amely csak negatív véleményezést kapott, de a miniszter nem hagyja magát, saját kezeiből adja ki a tervezeteket anélkül, hogy törvénykezdeményezési joga lenne a parlamentben, a koalíció parlamenti képviselői meg fogják ezeket a tervezeteket, és úgy mutatják be, mintha ők dolgozták volna ki otthon. Így most van egy parlamenti kezdeményezésünk. Így nem lehet törvényeket hozni” – jelentette ki Iohannis. 
 
Az elnök ugyanakkor azt mondta, a tervezetben találunk jó, időszerű és szükséges előírásokat is, éspedig azokat, amelyek összhangba hozzák a jogszabályokat az alkotmánybíróság döntéseivel vagy az EU normáival. 
 
„De a törvény kiigazításától (ami lényegében jó dolog lenne) egészen a feltrancsírozásáig (ahogyan az a jelek szerint most történik) hosszú az út, és nem kéne végigmennünk rajta” – mondta csütörtökön a Cotroceni-palotában nyilatkozó Iohannis. 

Hirdetés