Dodon: Romániának nincs pénze az egyesülésre

A moldovai elnök persze a Moldovai Köztársasággal való egyesülésre gondolt.
Hirdetés

Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke többek között arról beszélt egy, a TASZSZ hírügynökségnek adott keddi interjújában, hogy Romániának tulajdonképpen nincs pénze egy olyan költséges projektre, mint az egyesülés. Persze a Moldovai köztársaságnak sincs. 

Ugyanakkor a közvélemény-kutatások adatai szerint a moldovai polgárok körülbelül 80 %-a az egyesülés ellen foglal állást. Ehhez hozzájárul még Transznisztria és Gagauzia problémája: egyesülés esetén ezek a területek automatikusan önrendelkezéshez jutnak. 

Dodon elnök szerint az Amerikai Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak nem lesz kedvük állni a két ország egyesülési költségeit, ami viszont a térség destabilizálásához vezethet, amely újabb költségekkel jár.

Ami a moldovai unionista pártok felélénkülését illeti, beleértve azt is, hogy Traian Băsescu volt román államelnök az egyik ilyen párt, a Nemzeti Egységpárt tiszteletbeli elnöke lett, Dodon elnök úgy vélekedett, hogy az unionista pártok a kormánytöbbség támogatásával kerültek előtérbe. A cél pedig a jobboldali ellenzék tönkretétele. A maga részéről Dodon megtette, amit kellett: visszavonta Băsescu állampolgárságát, továbbá törvénymódosításokat kezdeményezett, melyek alapján az ország egységére törekvő politikai alakulatokat be lehet tiltani.

Hirdetés