A katalán Parlament által csütörtökön bejelentett és a spanyol kormány részéről péntekre tehető, rendkívül valószínű módon a Rajoy-kormány által az alkotmány 155. cikkelyére hivatkozva kért lépések megszavazását jelentő sorsdöntő határozataira várva a dolgok Katalóniában egyre feszültebbek és egyre bizonytalanabbak.

Ennek oka, hogy a CUO (valószínűleg a CUP-ról, vagyis a Népi Egység szervezetről van szó – a szerk.), a függetlenségpárti Carles Puigdemont legfontosabb támogatójának tartott szélsőbaloldali párt máris „masszív engedetlenségre” szólította fel a polgárokat Madrid várható erőszakos tetteivel szemben. Csatlakozott hozzájuk az ANC-hez, egy másik függetlenségpárti struktúrához tartozó tűzoltói szervezet, mely azt üzente, hogy „ha a tüntetők lezárnak majd egy utat és tőlünk a forgalom újraindítását fogják kérni, valószínűleg ezt nem fogjuk teljesíteni”, néhány egyetemi hallgatói szervezet pedig már sztrájkbizottságokat szervezett az egyetemek elfoglalására, az USTEC, a katalán tanárok szakszervezete pedig azt mondta, hogy „nem fogjuk illetékes tárgyalópartnereknek elfogadni azokat a személyeket, akik nem a népi legitimitás képviselői”.

„A katalóniai népszavazás a legjelentősebb polgári engedetlenségi akció az Európai Unió történelmében” –

Manuel Cervara-Marzal, szociológus, a spanyolországi baloldali mozgalmak szakértője

Következésképpen megteremtődtek a feltételei annak, hogy 2017 őszén újra visszatérjen a „polgári engedetlenségi mozgalmak” régi hagyománya. Ami nagyon komoly, valamint jogi és erkölcsi szempontból egyáltalán nem könnyű vitát indíthat egy ilyenfajta tiltakozási típus jogosságát illetően, melyet kizárólag egy területi elszakadási mozgalom támogatására használnak fel egy NATO- és EU-tagállamban. Ezzel a nagyon is valós és rendkívül súlyos kérdéssel szembesül az EU és amire – intézményi szempontból – egyetlen támogatás létezhet, vagyis a madridi központi hatóságok feltétlen támogatása, amihez társul A. Tajani, az Európai Parlament elnökének üzenete, aki nagyon világosan kimondta, hogy

az Európai Unió sohasem fogja elismerni a független Katalóniát.

De senki sem biztos abban, hogy ez elegendő lesz, mert még mindig fennáll annak a lehetősége, hogy Katalóniában általánossá válnak a polgári engedetlenségi felhívások, amennyiben Puigdemont csütörtökön úgy dönt, hogy továbbra is a Madriddal szembeni nyílt konfrontáció útját választja, a rendelkezésére álló törvényes kényszerintézkedések teljes skálájának felhasználására kényszerítve a központi kormányt. Ami viszonylag könnyen elvezethet egy drámai konfrontációhoz. A nagy kockázat pedig látható: a hagyományosan nem erőszakos polgári engedetlenségi mozgalmakat, a szervező neo-anarchista csoportosulásokkal együtt az erőszakos cselekményeket támogató politikai csoportosulások kezdték megkaparintani, felhasználni és átalakítani. Ezáltal a játék egyre inkább olyan válaszlépések felé mozdul el, melyek utcai erőszakban, cégszékházak feldúlásában, a távközlési hálózatok feletti ellenőrzés átvételében, vagyis egy jelentős válsághelyzet jellegzetes elemeiben nyilvánulnak meg.

A klasszikus polgári engedetlenségi mozgalmak hagyománya múltjának és valódi jelentőségének megértéséhez nézzünk meg néhányat a meghatározó személyiségei közül:

Henry David Thoreau (1817–1862), filozófus, esszéíró, író, naturalista, transzcendetalista, az adók és haladás bírálója.

1846. július 25-i akciója (mely megnyitja az ilyen jelegű tiltakozások és az erőszakmentesség filozófiáján alapuló cselekmények hosszú sorát) nagyon egyszerű: találkozik Sam Staples adóbehajtóval és mivel megtagadja a Mexikó és Amerika közötti háború finanszírozására kivetett különadó megfizetését, egy nap börtönre ítélik. Thoreauban mély nyomokat hagyott ez a tapasztalat. 1848 januárjában és februárjában The Rights and Duties of the Individual in relation to Government (Az egyén kormánnyal szembeni jogai és kötelezettségei) címmel tartott konferenciákat, alapvető gondolatai pedig megtalálhatók a polgári engedetlenségről szóló esszéjében. Itt találhatják meg azt a híres megfogalmazást, mely számos későbbi lázadás szlogenje lett: „Én nem a kormány azonnali felszámolását, hanem az azonnali megjavítását kérem… Az a legjobb kormány, amelyik egyáltalán nem kormányoz, és amikor az emberek erre felkészültek, akkor ilyenfajta kormányunk lesz.” „Az egyetlen kötelezettség, melyet jogom van vállalni, az, hogy bármikor azt tegyem, amit jogosnak hiszek.”

Mahatma Gandhi ihlette a legkiterjedtebb erőszakmentes polgári engedetlenségi tiltakozási mozgalmat,

mely azonnali és távlati hatásai révén a britek végleges hatalomvesztéséhez vezető első nagy esemény volt. Az 1930. márciusi „sómenet” az ezzel a területtel kapcsolatos brit monopólium ellen irányult. Először mutatott rá a Brit Birodalom alapvető gyengeségeire. Sok történész szerint ez nemcsak a végül India függetlenséghez elvezető folyamat, hanem a globális gyarmati rendszer szétesésének a kezdete is volt. Ghandi 1930. március 12-én négyszáz kilométeres menetelésbe kezdett Sabermantiból az óceán felé, kezdetben csak néhány tíz híve kíséretében, akikhez végül több tízezren csatlakoztak és a történelemben fennmaradt az a gesztusa, amikor a tengerparton letérdelt, egy vásznat megmerített az óceánban, majd megszárította a napon… az így kikristályosodott sót pedig már nem a brit rendszeren keresztül forgalmazták és a szabadság jelképévé vált.

Rosa Louise Parks emberi jogokért küzdő afro-amerikai aktivista.

1955. december 1-én letartóztatták az alabamai Montgomeryben, mert az autóbuszon nem adta át a helyét egy fehér utasnak. Akkor mondott szavai híressé váltak: „Elegem van abból, hogy másodrangú polgárnak tartsanak…” Küzdelméért fenyegetések és névtelen telefonhívások célpontja lett, amibe férje, Raymond Parks belebetegedett. Ennek következtében a Parks-család a michigani Detroitba költözött, de Rosa folytatta küzdelmét. 1999. december 30-án a 81 éves Rosa Parksot a saját detroiti lakásában támadták meg és rabolták ki. Az elfogott tettes alig 53 dolláros bírságot kapott. Ez a bírói ítélet kemény tüntetésekhez vezetett egész Amerikában. „Azt szeretném, ha olyan személyként emlékeznének rám, aki szabad akart lenni és el akarta érni, hogy mások is szabadok akarjanak lenni”, mondta Rosa Parks…

„Sit-in” típusú tiltakozások a vietnámi háború ellen.

1971 áprilisában csaknem 750.000 ember vett részt egy tiltakozó menetelésen, amit egy hónappal később egy másik, néhány tízezer résztvevős megmozdulás követett. A tüntetők megpróbálták megzavarni Washington város normális tevékenységét, hidakat és utakat zártak le. A megmozdulások kezdtek egyre erőszakosabbá válni, egyes szervezetek pedig nyíltan bejelentették az anarchista vagy terrorista (főleg ökoterrorista) mozgalmakra jellemző módszerek átvételét. Ez azonban nem kisebbíti azt az óriási hatást, amit a kérdéses mozgalom annak idején kiváltott, elsősorban azért, mert a tömegakciók valódi vonzerőt gyakoroltak a fiatal nemzedékre, amit egy párhuzamosan zajló másik, a polgári jogokért küzdő mozgalom keretében szervezett első akciók is felerősítettek. Évtizedekkel később ezt a vonalat követték az „Occupy Wall Street” típusú tüntetések, valamint a gazdasági egyenlőtlenségek elleni spanyolországi Idignados tüntetés. Vagy azok az – erőszakos formákat öltő – cselekmények, melyekre a Tahrir, vagy Taksim tereken került sor…

A multik elleni aktív militáns tiltakozás.

Ennek klasszikus példája a militáns gazdálkodó és a Confederation Paysanne szakszervezethez tartozó (most euroképviselő) José Bové által 1999-ben Millauban szervezett akció. Millauban már elkezdődött egy McDonald’s építése, amikor egy környezetvédő militánsakból álló csoport Bové vezetésével erőszakkal behatolt az építkezés helyszínére és lerombolta az egész építményt, mindent szétbontva, tégláról téglára. Gesztusa ezt követően hasonló események egész sorát váltotta ki. Egy másik iskolateremtő példa a génmódosított növényekkel bevetett területek feldúlása volt. Végül a már Bové által vezetett mozgalom döntő tényező volt az Európai Alkotmányos Szerződés elutasításához mozgósított koalíció sikerében.

„A polgári engedetlenség maradt számunkra az egyetlen fegyver, hogy ne csak az életet biztosító ökoszisztémát, hanem magát a nemzetet is megmentsük. A korporációk olyan vad erők megjelenését segítik elő, melyek abszolút mindent kizsákmányolnak, az emberi lényeket, a természeti forrásokat, egészen ezek eltűnéséig vagy kimúlásáig” – Christopher Lynn Hedges, Death of Liberal Class (2010)

„…a gonosz elemeivel való együtt nem működés ugyanolyan erős erkölcsi kötelesség, mint a jó oldalán állni…” –

Martin Luther King

Camillo Bica professzor a New York-i School of Visual Arts-tól, a Vietnam Veterans Against the War szervezet tagja és a Veterans for Peace szervezet Long Island-i koordinátora szerint, kétfajta cselekményt lehet a „polgári engedetlenség” kategóriájába sorolni. „A polgári engedetlenség egy társadalmi aktivista tett… egy politikai irányvonal vagy egy törvény be nem tartása a figyelem felkeltése céljából, vagy az érdeklődésnek egy politikai/társadalmi igazságtalanságra való irányítása «feszültségkeltés» vagy akár felháborodás céljából, hogy a közvélemény végül változást érjen el. Másrészről van a közvetlen erőszakmentes cselekmény, melynek tudatos célja válság előidézése és olyan teremtő feszültség létrehozása, ami reakcióra kényszerít. A gond oly mértékben válik feszültté és drámaivá, hogy az addig a tárgyalást folyamatosan elutasító társadalom a gond figyelembe vételére kényszerül. A gond oly mértékben válik drámaivá, hogy már nem lehet figyelmen kívül hagyni…”

Katalóniában most tudatosan és nagyléptékben váltották ki a válságot.

Ennek hatásai képesek voltak megrázni az intézményi Európát és pontosan úgy, mint a Brexit esetében, a szervezők ellen fordultak. Lehet, hogy mindkét esetben csak az volt az eredeti szándék, hogy tárgyalások megkezdésére kényszerítse a feleket. Csakhogy egy szupererős és hatékony propaganda (Farage-ban és Puigdemontban sok közös pont van) hatására ellenőrizhetetlenné váló események barikádokra és harcállásba kényszerítette a főszereplőket.

Valójában senki sem akarta, hogy idáig fajuljon az ellenségeskedés. Ami megmutatja, ténylegesen milyen áruk van azoknak a függetlenségpárti mozgalmaknak, melyek a szubszidiaritás elvén alapuló autonómia hasznos gondolatát az állam egysége elleni frontális támadássá változtatja. Ebben a szélsőséges esetben

a polgári engedetlenség a nemzetbiztonság elleni közvetlen cselekménynek minősíthető.

Időközben a következő hír jelent meg a La Depeche újság mai (október 24-i – a szerk.) számában: Robert Cassanovas perpignani közgazdász professzor azt mondta, hogy menedékként felajánl egy lakást Puigdemontnak és a katalán kormány többi tagjának a perpignani Theza faluban, amennyiben menekülni akarnak Katalóniából, „egyfajta politikai menedéket, ha még használható ez a kifejezés”. Más függetlenségpárti militánsok a francia oldalon azt mondták, hogy csaknem 20 házat és lakást biztosítanak egy esetleges katalán kormánynak a Pireneusok nyugati térségében, hogy ezzel válaszoljanak a „Katalóniát Franco óta ért legnagyobb agresszióra”.

Valaki végleg elveszítette az ellenőrzést a játékok felett. A következő napokban majd meglátjuk, hogy pontosan ki és milyen következményekkel.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.