A kép illusztráció
törvény előtti egyenlőség
pazs
2017. október 20. péntek, 18:12
Ezért ez utóbbiak is megtagadhatják a tanúvallomást az élettársukkal szemben.

Morális, érzelmi vagy a családalapításhoz való jog szempontjából semmiféle releváns különbség nincs a törvényesen összeházasodott és a közös beleegyezéssel együtt élő partnerek között – állapította meg a román alkotmánybíróság. A taláros testület ezzel indokolta meg azon döntését, amellyel alkotmányellenesnek nyilvánította a büntetőtörvénykönyv egyik előírását, amely nem tette lehetővé az élettársi kapcsolatban élő személyeknek a partnerük elleni tanúvallomás megtagadását.

„Az alkotmánybíróság megállapította, hogy annak a személynek, akivel a gyanúsítottnak vagy vádlottnak a házastársihoz hasonló, nem törvényesített viszonya van, nem áll jogában megtagadni a tanúvallomást, holott a doktrína értelmében sem erkölcsi, sem érzelmi, sem a családalapításhoz való jog szempontjából nincs számottevő különbség a törvényesen összeházasodott, illetve közös megegyezéssel együtt élő partnerek között. Tehát utóbbiak tanúként való kihallgatása partnerük ügyében ugyanazokat a párkapcsolati problémákat eredményezi, és ugyanúgy kétségek merülhetnek fel a vallomás őszinteségével kapcsolatban, mintha törvényes házastársakról lenne szó”

– olvasható az alkotmánybírák indoklásában. A taláros testület azt is hozzáteszi, hogy – noha az Alkotmány nem határozza meg a „családi élet” fogalmát – az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a „családi élet” kifejezés nemcsak a házasságon alapuló családokra vonatkozhat, hanem más kapcsolatokra is.

„Más szóval létezhet »családi élet« egy, a házassággal egyenértékű kapcsolat esetében is” – jelentette ki az alkotmánybíróság, hozzátéve, hogy mivel a házastárs elleni tanúvallomás megtagadásának jogát éppen a családi élet védelme indokolja, a nem törvényesített élettársi kapcsolatban élő személyeket is meg kell hogy illesse ez a jog.

A Btk. hatályos cikkelye értelmében a gyanúsított házastársa vagy volt házastársa, szülei, testvérei, illetve gyermekei tagadhatják meg a tanúvallomás- tételt. A taláros testület szeptember 19-én kezdte el tárgyalni a cikkellyel kapcsolatban benyújtott alkotmányossági kifogást. Mint ismeretes, voksoláskor a testület tagjainak zöme úgy szavazott, hogy a cikkely alkotmányellenes, mivel sérti az állampolgárok törvény előtti egyenlőségének elvét.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23640
Vagyis az tisztelt országvezetés jól megszívatta drága, de annál trébb ünnepléssel, cserébe adott neki ingyenkaját.
Sorra kerülik el az országot a legnagyobb járműipari társaságok.
A hatalom a nép orra alá dugja a trikolórt, és onnan tilos másról beszélni. Sabin Gherman írása.
Bepillantottunk a jövőbe, ami már a jelen: mesterséges intelligenciával és robotokkal élünk együtt. Vérkomoly kérdésekkel játszottunk el az idei Kommunikációs Napokon.
Nem nagyon tudni, honnan lesz tízmilliárd euró helyi beruházásokra, amikor az idei utolsó nyugdíjakat a kormány tartalékalapjából fizetik ki.
Ez pedig édeskevés, már ha közoktatási stratégiáról beszélünk és nem újramelegített vitákról, véli Mircea Miclea, volt oktatási miniszter.
Na jó, ellenzéki megrendelésre készült, de azért olyan nagyot nem tévedhet.
Az emberi jogok világnapján történt. Vagyis hétfőn. Amikor a közleményírók is agyhalottak.
Amikor a románok is kiakadnak a saját túlhabzó nacionál-hisztériájuk kapcsán. Persze, anélkül, hogy elismernék: Erdélyt valóban elcsatolták.
Tudta, hogy Hobo ma is középiskolai történelemtanár lenne, ha nem alapít hobbizenekart? És hogy Deák Bill Gyulát zenésztársai csak Dukátnak becézték, pusztán anyagi okok miatt? A 73 éves Kossuth-díjas művész életpályájáról vallott.
Megkávéztatják a fáradt sofőröket az ünnepek alatt a magyar és román rendőrök.
Egyszerű matematika az egész: 210 ezer autóra alig 50 ezer parkolóhely jut.
Itt a lista, amelyiken ellenőrizheti, hogy az Ön települése köztük van-e.