Ne mondja Tamás Sándor, hogy a fogyasztóvédelem olyan, mint a Ku Klux Klán!

Mircea Diacon, a híres „magyarbarát” főfogyasztóvédő feljelentette a tanácselnököt.
Hirdetés

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) és a Brassói Ítélőtáblai Ügyészségnél is panaszt tett Tamás Sándor ellen a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetősége. Úgy vélik, hogy a megyeelnök nyilatkozataival ártott az intézmény megítélésének.

A felügyelőség vezetőhelyettese, Mircea Diacon szerdán azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy Tamás Sándor több alkalommal is negatív megjegyzéseket tett a Kovászna megyei fogyasztóvédők munkájával kapcsolatban, szeptemberben például a Ku Klux Klánhoz hasonlította az intézményt.

„Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke megtámadott egy román közintézményt, becsmérelve ennek munkáját, az alkalmazottakat és a vezetőket, teljesen indokolatlanul, csak azért, mert végezzük a munkánkat. Úgy tűnik, Tamás Sándor nem ért egyet azzal, hogy ez az intézmény végezze a dolgát (…) Szakmailag sértve éreztük magunkat (…), ezért kértük a CNCD-t és az ügyészséget, vizsgálják meg, hogy Tamás Sándor kijelentései bűncselekménynek minősülnek-e” – nyilatkozta Diacon.

Tamás Sándor szeptemberben, a székelyudvarhelyi miccs-botrányt követően azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy a román állami intézmények kettős mércét alkalmaznak.

Hirdetés

A megyeelnök akkor azt állította, hogy a fogyasztóvédelem úgy működik, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku Klux Klán, állami segédlettel alkalmazza a kettős mércét, és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot.

A Mircea Diacon vezetésével működő intézmény az elmúlt években számtalanszor zaklatta a háromszéki cégeket, boltokat, többek között amiatt, hogy szerintük olyan, hogy „székely íz” nem létezik, az így feliratozott címkék pedig félrevezetőek, de arra is volt példa, hogy egy óvoda konyháján az ételek leírásában nem szerepelt a hozzávalók román fordítása.

Hirdetés