Sevil Shhaideh marad a kormányban

Államtanácsosként is regionális fejlesztéssel foglalkozik majd, mert a kormányfő szerint ő a legjobb szakember a területen.
Hirdetés
Sevil Shhaidehet a kormányapparátus államtanácsosává nevezték ki – közölte pénteken Mihai Tudose miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése után. 
 
Amikor arról kérdezték, hogy miként tarthatja meg az apparátusban, hogyha a kormányátalakítás oka az volt, hogy bűnügyi eljárás folyik ellene azt válaszolta: „Én nem azt állítottam, hogy Shhaideh és Plumb miniszter asszony hibás, hanem azt mondtam, hogy a felmerült gyanú kedvezőtlen befolyással lehet a Brüsszellel ápolt viszonyra”. 
Tanácsosként a regionális fejlesztéssel foglalkozik majd – közölte Tudose –, mert ‘ő a legjobb szakember az országban”.
Amikor azt kérdezték, hogy Răzvan Cucot is megtartják-e valamilyen kormánytisztségben a miniszterelnök azt válaszolta: „Ő parlamenti képviselő”.
 
Sevil Shhaidehhel és Rovana Plumbbal szemben korrupciógyanú merült fel, miután az ügyészség elkezdett vizsgálódni ellenük egy kormányhatározat ügyében, amelynek révén önkormányzati tulajdonba juttattak egy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által is szívesen látogatott horgászparadicsomot. A közlekedési miniszter tevékenységével elégedetlen volt a miniszterelnök, ezért mondott le.

Hirdetés