Nyomozás folyik az egyik kiszemelt miniszter ellen

Még ki se nevezték, a DNA már szivárogtatott a PSD olténiai bárójáról.
Hirdetés
Egyelőre ismeretlen tettes után nyomoz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egy olyan ügyben, amelynek a dossziéját két éve nyitották újra. A 2013-ban lezárt, előtte egy évvel indított nyomozásnak azonban több gyanúsítottja is van, Darius Vîlcov mellett például az a Paul Stănescu, akit a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága ma nevesített a miniszterelnök-helyettesi és területfejlesztési miniszteri tisztség várományosaként.
 
Paul Stănescut 2008-ban választották az Olt megyei tanács elnökévé, majd 2012-ben újraválasztották. 2010-ben a PSD Olt megyei elnöke, 2013-ban a párt Olténia régióért felelő, országos alelnöke lett. 2016-ban szenátori mandátumot kapott. Testvére, Alexandru Stănescu 2012 óta Olt megyét képviseli az alsóházban.
 
A DNA által újranyitott ügyben Slatina város és Olt megye hivatalnokai, valamint több cég gondnoka érintett. Az ügyészek gyanús közbeszerzéseket, telekkoncessziókat és beruházásokat vizsgálnak – tudta meg a Mediafax hírügynökség igazságügyi forrásokból.
 
Paul Stănescu maga árulta ma el az újságíróknak, hogy Liviu Dragnea jóbarátja, és nagyon régóta ismerik egymást, az ügyet viszont, amelyben felbukkant a neve, nem ismeri. Soha nem hívta be egyetlen hatóság sem kihallgatni, nincs tudomása róla, hogy gyanúsított vagy tanú lenne bármilyen ügyben, nyilatkozta ma a szenátor.

Hirdetés