széteső
Szerző: Petrișor Peiu
2017. október 11. szerda, 11:21
Az EU a hibás. A régiósítással Európa-szerte kiszabadította a szeparatizmus szellemét.

Az utóbbi évtizedben gyorsan változott a világ, melybe beleszülettünk. Az eddig országokra osztottnak hitt földrajz cseppfolyóssá vált és a kontinentális szintre „emelkedéssel” egyidejűleg „regionális” szintre „süllyedt”.

Az Európai Unió egyre inkább teljesen új paradigmává akar válni a történelemben,

abban az értelemben, hogy három döntési szintre épül: unió–nemzetállam–fejlesztési régió. A nemzetállamok fejlesztési régiókra osztásának mind politikai oka (a helyi szintű kohézió mértékének és a helyi döntés súlyának növelése a fontos kérdések többségében), mind (vagy inkább főleg) gazdasági oka volt (a fejlesztés és a beruházások attribútuma a helyi szint felé mozdult el annak az elvnek az alapján, hogy „a régiók jobban tudják kezelni a fejlesztést, mint a néha túl nagy nemzetek”).

Az államok régiósítása talán édesebbé tehette volna a klasszikus államiság keserűségét, de az biztos, hogy az egyazon ország régiói közötti óriási fejlődési különbségek csökkentése volt a cél. A „régiósítás” után tíz évvel paradox eredményt tapasztalunk: az Európai Unió új és régi (a klasszikus Nyugat-Európa, az EU-15) tagjai közötti különbségek jelentősen csökkentek, míg

az egyazon országon belüli régiók közötti különbségek nőttek, ami régimódi regionális frusztrációkat és hazafiaskodást táplált.

Mik a régiók? Olyan entitások, melyek néha történelmi entitásokkal esnek egybe, máskor pedig mesterségesen hozták őket létre, a fellengzős NUTS (vagyis „Nomenclature of Territorial Units for Statistics”) nevet kapták és nem statisztikai célokat szolgálnak, bár a nevük ezt sugallja.

Három szintű szerveződésről van szó: NUTS-1 (társadalmi-gazdasági főrégiók), NUTS-2 (a helyi politikák alkalmazását szolgáló alaprégiók) és NUTS-3 (kicsi, specifikus tevékenységeket szolgáló régiók). Európa a konkrét regionális politikák szempontjából 276 NUTS-2 régióra oszlik és gyakorlatilag ezek azok az új entitások, melyekre az Európai Unió „tervezői” akarnak minket osztani.

Meghatározásukból adódóan a régiók egy nagy jelentésekkel rendelkező politikai akarat erőteljes kifejezése: sok államban ezek a régi középkori vagy azt megelőző korszakból származó entitások, melyeket a hasonló típusú szomszédokkal meglévő jelentős konfliktusok terhelnek. Más államokban, mint például Romániában, az ilyenfajta entitások kialakítása nem fed le történelmi állapotokat, de

a helyzet bonyolulttá válik, amikor – például – az úgynevezett „székelyföldről” van szó.

Olaszország, például, 21 történelmi régióra oszlik (Piemont, Lombardia, Veneto és más hasonlók), a viszály almáját pedig a Trentino Alto-Adige régió jelenti (melyet politikai korrektségből Dél-Tirolnak is neveznek).

Spanyolországnak 19 régiója van és mind a középkori kis fejedelemségeknek felelnek meg, melyeket a XII–XV. századokban egyesítettek a katolikus királyok koronája alatt, miután fokozatosan felszabadították őket az arab megszállás alól. Ezeknek a régióknak az egyike Katalónia is, mely kis fejedelemség volt a francia határnál és csaknem egy évezrede az aragóniai királyság része (1150 óta, IV. Rajmund Berengár és Aragóniai Petronila házasságával), 1469. október 19-én pedig Spanyolország része lett Kasztíliai Izabella és II. Ferdinánd aragóniai király dinasztikus egybekelésével (mindkét katolikus király a Pazar granadai katedrálisban nyugszik, két lépésre a mór megszálló alól felszabadított Alhambrától).

Az Acél- és Szénszövetségnek (az első Európai Unió) már alapításától (1951) kezdve meg kellett oldania a „Mezzogiorno”, vagyis Olaszország szegény déli részének (a jelenlegi Campania, Puglia, Basilicata, Calabria, Szicília régiók) ügyét; ahogy az A. Giannola, A. Lepore, R. Padovani, L. Bianchi és D. Miotti Bolognában, az il Mulino kiadónál 2011-ben megjelent 150 anni di statistiche italiane: Nord e Sud 1861-2011 című művének 403–451. oldalain szerepel: Olaszország szegény déli részén 1951-ben az ország iparosodott északi részére érvényes érték 53 százalékán állt az egy főre eső GDP, majd ez 1971-re 61 százalékra emelkedett, hogy aztán 2009-ben 59 százalékra csökkenjen vissza, vagyis

megmaradtak a történelmi lemaradások.

Mi a helyzet Spanyolországban? A sevillai Pablo de Olavide Egyetemen dolgozó Macarena Hennandez Salmeron Evolucion de la convergencia en PIB per capita entre las Comunidades Autonomas Espanolas desde los ano Ochenta című dolgozatában a spanyol régiók egy főre eső GDP-jének alakulását vizsgálja az 1980 és 2004 közötti időszakban: Madrid régióban ez 116-ról 124 százalékra nőtt az országos átlaghoz képest, Katalóniában 107-ről 109 százalékra, de Castilla la Manchaban 73-ról 72 százalékra, Galíciában pedig 82-ről 75 százalékra csökkent, Andalúziában viszont 64 százalékon maradt és így tovább.

Nos, az Európai Unió 2005 után nagyon komolyan vette ezt a kérdést és a regionális politikák fokozták a profiljukat, a régiók pedig még nagyobb hatalmat kaptak a strukturális alapok elköltésében, a különbségek országos szintű enyhítését várva ettől. Az alábbi diagramm sokatmondóan mutatja az eredményt:

Mit mutatnak a fentebbi térképek (a régiók 2004-es és 2014-es teljesítményének összehasonlítása)? A gazdag régiók még gazdagabbak lettek és ugyanazok maradtak. A szegények pedig még szegényebbek lettek és ugyanazok maradtak. Olaszország déli részének szegénysége általánossá vált, Szardíniára is kiterjedve, míg a spanyolországi szegénység Extrenadurától az egész déli részre kiterjedt, Andalúziát és Castilia La Machát is magába foglalva. Az (Eurostattól) rendelkezésre álló legfrissebb, 2015-ös adatok hasonló helyzetet mutatnak.

Ennyi évnyi régiósítási erőfeszítés után, a régiókon keresztül a különbségek csökkentésére szánt kifinomult programokra elköltött csaknem 1.000 milliárd euró után

gyakorlatilag ugyanoda tértünk vissza, ahonnan elindultunk.

Nagyon nagy gazdasági fejlődési egyenlőtlenségek vannak a nemzetállamokon belül: a nemzeti fővárosok a leggazdagabb európai régiók, ahol Nyugat-London magasan kiemelkedik (167.500 euró/fő PPS) West Wales-hez képest (alig 19.000 euró/fő), Madrid szinte kétszer fejlettebb Andalúziánál (35.500 euró/fő a 19.200 euró/főhöz képest), a jól teljesítő Észak-Olaszország (Trentino Alto-Adige – 42.400 euró/fő, Lombardia 36.400 euró/fő, Vale d’Aosta és Emilia-Romagna 35.000 euró/fő) nagyon messze áll a halvány déltől (Calabria, Campania, Szicília alig 17.000 euró/fő), míg az Ile de France (50.000 euró/fő) jóval fejlettebb, mint Languedoc-Roussillon, Picardy, Limousin, Lorraine és Franche-Comte (22-23.000 euró/fő).

Románia tankönyvbe illő példája a kiegyensúlyozatlanságnak, ahol Bukarest-Ilfov szédítő 39.400 euró/fős szinten áll (magasabban, mint Madrid, Róma, Berlin és így tovább), míg 4 régió (az ország fele) a 25 legszegényebb európai régió közé tartozik!

Az a szomorú tanulság, hogy az Európai Unió „felülről lefele” zajló régiósítása fokozta, vagy a legjobb esetben is megőrizte a nemzetállamokon belüli fejlődési és teljesítményi különbségeket, tovább növelve a tartományi alapú frusztrációkat és növelve egyes gazdag régiók szeparatista tendenciáit, különösen a déli államokban.

Más szavakkal, a régiósítás nem vezetett a különbségek csökkentéséhez, ezzel szemben elszakadáspártiságot hozott létre és aláaknázta a nemzetállamok építményét, „Katalónia” típusú epizódokat produkálva, melyekből nehéz lesz egyhamar kikerülni.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23490
Erről biztosította Jean Claude Juncker EB-elnök az aktuális kormányfőnket, Viorica Dăncilát.
Ez már az 575. születésnapja Mátyás királynak, és jövőre is lesz, de van, amit csak most lehet kiélvezni.
Enescu muzsikája helyett ma reneszánsz sláger szól a városháza tornyából.
Magyarországnak megvan az aranyérme a téli olimpiai játékokon! Nekünk meg vannak szép hegyeink!
Nem megalapozott az igazságügyi miniszter kérése.
A párt szerint minden bizonnyal pszichológiai zavarokban szenvedő PSD-ellenes tüntetők voltak.
Románia elköveti a hibát, hogy folyton Erdélyhez kapcsolja a román nemzet kialakulását. Ennek nincs alapja, mondja Lucian Boia történész.
Mivel a felvetések nagy része bekerült az Európa Tanács jelentésébe.
Nem könnyű kirúgni egy főügyészt, de nem is lehetetlen. A háttérben politikai machinációk sora indulhat be.
Pár száz ember háborodott fel annyira, hogy utcára vonuljon amiatt, hogy a PSD-kormány le akarja váltani a DNA főügyészét.
Botrányos hangulatban telt sajtóértekezletén Tudorel Toader a főügyész kirúgása mellett érvelt.
Többek közt ezt is megtudhattuk Boros Zoltántól, akinek szakmai és életpályáját egy jó hangulatú kolozsvári esten követhettük végig.
És azóta is magasról tesz rá. Sőt, remek politikai és választási tőkét farag a magyarok elleni uszításból. Hans Hedrich írása.
De nem dorbézolni, hanem megtekinteni a több évig tartó, nagyszabású restaurációs munkálatokat, amelyeken többek között a püspök kalauzolt végig. Rekordméretű hordót azért láttunk.