A PSD rábólintott a kormány átalakítására

De kiket billentenek ki a bársonyszékből?
Hirdetés
Kormányátalakításra kerül sor – nyilatkozta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, Niculae Bădălău, miután találkozott Liviu Dragnea pártelnökkel és Mihai Tudose miniszterelnökkel.
 
„A miniszterelnöknek végre kell hajtania egy kormányprogramot, és ahol nem mozognak jól a miniszterek, érthető módon frissítést fog kezdeményezni. Ez az ő hatásköre, és ezt tiszteletben tarjuk. Kormányátalakításra kerül sor, mivel Mihai Tudose azt mondja, hogy néhány ponton lemaradás észlelhető a kormányprogramhoz képest, a miniszterek hibájából. A miniszterelnök a végrehajtó bizottság elé terjeszti döntésének indoklását, mi pedig másvalakit javasolunk miniszternek” – magyarázta Bădălău. 
 
Arra a kérdésre, hogy a kormányfő kérte-e Liviu Dragnea lemondását a pártelnöki tisztségről, Bădălău így válaszolt: „Nem, ez kizárt. Hogyan kérhetné a pártelnök lemondását?”
 
A PSD vezérkara ma délben ült össze dönteni a kormány átalakításáról, miután Tudose kormányfő gyakorlatilag kész tények elé állította pártját azzal, hogy az átalakítást tegnap este a hírtelevíziók élő adásában harangozta be. Az ötlettel egyáltalán nem értett egyet Liviu Dragnea pártelnök, Tudose pedig megerősítette, hogy jelenleg nem a legfényesebb a kapcsolata Dragneával, de leülnek tisztázni a kérdéseket.
 
Tudose legalább két minisztert akart távozásra bírni, és öttel elégedetlen. „Három olyan problémás miniszter van, aki a közvélemény szemében problémát okoz, sőt egyes esetekben az Európai Bizottságéban is” – tette hozzá a kormányfő. Később elmondta, összesen öt miniszterrel elégedetlen, a büntetőjogi problémákkal szembenéző Sevil Shhaideh, Rovana Plumb és Viorel Ilie  mellett két további tárcavezetőt az érdemi eredményeik hiánya miatt készül meneszteni.

Hirdetés