A Képviselőház jogi, közigazgatási és emberi jogi bizottságai szerdán (2017. október 4.) együttes ülésen utasították el az RMDSZ javaslatát a helyi közigazgatásról szóló 215/2001. sz. törvény módosítására és kiegészítésére. A Képviselőház (elsőként megkeresett testület) plénuma ugyanezen a napon véglegesen elutasította a törvénytervezetet, ahonnan a dokumentum az erről a jogszabályról döntő Szenátus elé került.

Az RMDSZ parlamenti képviselői által 2017 elején kidolgozott törvénytervezet sok szenvedélyt váltott ki, tekintettel arra, hogy elég sok vitatható rendelkezést tartalmazott, melyek törvénybe iktatása és alkalmazása példátlan módon kiterjesztette volna a nemzeti kisebbségek nyelve közigazgatási használatának földrajzi területét, jóval meghaladva a nemzettársak által természetes módon lakott földrajzi területet, de más jogi következményei is lettek volna, melyekről kevesebb szó esett a hazai sajtóban. Nagyon is világos, hogy az RMDSZ számára fontos cél volt ez a törvénytervezet, tekintettel arra, hogy alig néhány órával az elsőként megkeresett testület általi elutasítása után Kelemen Hunor, a szervezet elnöke kemény hangú sajtóközleményt adott ki, mely már az elején leszögezi, hogy „hamis az a kijelentés, mely szerint Románia mintaország lenne a kisebbségek helyzetének megoldása terén”.

A közlemény többi része nyilvánvalóan nem más, mint egy olyan érvelés, mely szerint egyértelmű, hogy

Bukarest elutasította a párbeszédet a nemzeti kisebbségek képviselőivel,

amire nem kellett volna a Nagy Egyesülés Centenáriuma küszöbén sor kerülnie, amikor a román politikusok, különösen az ellenzékiek retorikája állítólag amúgy is magyarellenes. A közlemény teljes szövege itt.

Nem világos, miből vonta le ezeket a következtetéseket az RMDSZ elnöke, melyeknek semmi közük sincs az általa vezetett szervezet által javasolt törvénytervezet rendelkezéseihez. Miért most és miért e törvénytervezet kapcsán került sor erre a nyilatkozatra?

Viszonylag egyszerű a válasz, tekintettel arra, hogy az RMDSZ jogszabálytervezete a legkevésbé sem tekinthető a kisebbségi nyelvek közigazgatási alkalmazásához szükséges 20 százalékos arány 10 százalékra történő ártatlan csökkentésének. Azt hiszem, hogy ha ez lett volna a törvényjavaslat célja, a román parlamenti képviselőknek nem okozott volna nagy gondot az elfogadása, a Centenárium közeledésétől függetlenül.

Az RMDSZ elnöke és a többi magyar parlamenti képviselő számára sokkal nagyobb volt a tét, mert

a jogszabály sok más rendelkezést is tartalmazott, melyek etnikai enklávékká változtatták volna a túlnyomórészt magyarok által lakott megyéket.

Ezt a következők alapján állítjuk. A 210/2017. sz. tervezet 7. cikkelye, például, nem többet és nem kevesebbet tartalmaz, mint azt, hogy a román állam nem módosíthatja a közigazgatási-területi egységek határát, ha ez módosítja az etnikai arányokat. Más szavakkal, ha Bukarest nem ért egyet a Székelyföld és Partium (az eredeti szövegben kis betűvel – a szerk.) fejlesztési régiók létrehozásával, akkor tilos végrehajtani a régiósítást.

Ezen kívül a törvénytervezet 13. cikkelye számos olyan rendelkezést tartalmaz, melyeket a román jogrend jelenleg tilt, mert ezek megvalósulása a magyar nyelv – de facto – hivatalossá tételéhez vezetne, valamint olyan övezetek kialakulásához, ahol már kétségessé válna a román állam által gyakorolt ellenőrzés. Például azzal, hogy a helyi közigazgatás hatóságainak a nemzeti kisebbségek nyelvén kellene kiállítania a hivatalos dokumentumokat (tehát nem az ezekre a nyelvekre történő fordításról van szó, mint jelenleg), minden űrlapot ki kellene adni a nemzeti kisebbségek nyelvén. Továbbá bármely helyi közigazgatás bármilyen jelképet elfogadhat magának, ennek természetétől függetlenül. (A Kovászna és Hargita megyei románoknak e cikkely elolvasásakor, nyilvánvaló módon, a székely zászló állami jelképként történő kitűzése jut elsőként eszükbe, mely a magyarok területi autonómiáért folytatott állítólagos harci zászlójaként kerülne ki e két megye közintézményeire.)

Tovább haladva, ugyanez a törvénytervezet – mindennek a tetejében – még egy alternatív, számbeli küszöbértéket is tartalmazna a 10 százalékossal szemben, melynek alkalmazása egyes esetekben azt eredményezné, hogy

a törvény rendelkezései ott is érvényesek lennének, ahol a kisebbségi lakosság aránya nem haladja meg a teljes lakosság 3-4 százalékát.

A 2. cikk. e betűje szerint, például, a törvényt ott is alkalmazni kell, ahol 300 etnikumú él egy 10.000 lakosnál kisebb közösségben – az egyszerű hármasszabály szerint, ez nagyjából a teljes lakosság kb. 3 százalékát jelentené. És mintha mindez nem lenne elég, Kelemen Hunor a 13. cikkely végére egy sor szankciót is beleírt a helyi közigazgatások azon képviselői számára, akik nem hajtják végre ezeket a rendelkezéseket. A törvénytervezet teljes szövege itt olvasható.

Most talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy miből fakad az RMDSZ-elnök a román politikai osztállyal szembeni határtalan haragja, melytől a nemzeti kisebbségekkel szembeni nagyobb nyitottságot vár el a Nagy Egyesülés Centenáriumának küszöbén. Azt viszont nem értem, hogy Kelemen Hunor úr miért a nemzeti kisebbségek nevében nyilatkozza ezt, tekintettel arra, hogy egyetlen német, zsidó, olasz, szerb vagy szlovák etnikumút sem ismerek, aki magáévá tette volna ezt a törvénytervezetet és támogatta volna a parlamentben. Nyilvánvaló, hogy – mint sok más esetben – csak a magyar kisebbség képviselői érezték szükségesnek olyan törvénytervezetek kidolgozását és piacra dobását, melyek nem szolgálják még a magyarok nagy tömegeinek érdekeit sem, legfeljebb – valószínűleg – a politikai elitét, mely ilyen álkérdésekből táplálkozik. És van még valami… Miként követelhetsz nyitottságot és jóindulatot a román politikai osztálytól, amikor még két hónap sem telt el Kelemen Hunor észbontó kijelentései óta, aki nem többet és nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük a Nemzeti Ünnepnapon. Nincs is értelme már emlékeztetnünk

Kelemen Hunor úr (hét számjegy körüli személyes pénzügyi érdekei által generált) barátságára Magyarország kormányfőjével,

Orbán Viktorral, aki egy évvel ezelőtt megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak részvételét a Románia Nemzeti Ünnepe kapcsán szervezett eseményeken, ugyanarra az érvre hivatkozva, mint Kelemen Hunor (ebben a kérdésben Szijjártó Péter külügyminiszter nyilatkozott és döntött – a szerk.). Valószínűleg csak egy ártatlan és véletlen egybeesésről van szó, mint e törvénytervezet esetében… íme, tehát, egy szerencsétlen és ártatlan törvénytervezet olyan jogi aberrációkhoz vezethet, melynek alkalmazása csak még nagyobb kommunikációs törésvonalat hozna létre a többség és a magyar kisebbség között. És egy utolsó aspektus. Az RMDSZ parlamenti képviselői a jogszabály kezdeményezésének indokolásában egy másik hamis állításra hivatkoznak, nevezetesen arra, hogy Romániának meg kell felelnie a kisebbségi és regionális nyelvek chartájának ratifikálásával vállalt kötelezettségeinek, illetve azon szakértők bírálatainak, akik azt ellenőrizték, hogy miként teljesíti Románia ezeket a rendelkezéseket. Ez teljesen hamis. Románia azért fogadta el a Charta egyes rendelkezéseinek végrehajtását, mert államként így akarta és nem azért, mert ez kötelessége lenne.

Sőt, Románia a Charta számos rendelkezéseiből

azokat a cikkelyeket és fejezeteket választotta ki, melyeket szerinte hazánkban alkalmazni lehet,

figyelmen kívül hagyva azokat, melyek nem felelnek meg az Alkotmánynak és más belső szabályozásoknak. Sőt, a Romániát e témában vizsgáló szakértők álláspontja ajánlás és nem kötelezettség jellegű, vagyis Bukarest dönti el, hogy átülteti-e ezeket a gyakorlatba, vagy sem. Ilyen körülmények között a tévedés veszélye nélkül elmondhatjuk, hogy a román állam – mint általában – maximális nyitottságot tanúsított a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelme iránt, minden kétséget kizáróan igazolva e területtel kapcsolatos törekvését Európa más államaival szemben, melyek még a Charta ratifikálásával sem fáradtak.

Ezek után világos, hogy az RMDSZ – pillanatnyilag – kudarcot vallott abban a stratégiájában, hogy kicselezze a román politikumot és egy banális törvényjavaslat álcája mögött sokkal súlyosabb rendelkezéseket törvényesítsen, melyek alkalmazása nagy gondokat okozna a bukaresti hatóságoknak. De a történetnek még nincs vége, mert a törvénytervezet a Szenátus, a döntéshozó testület elé kerül, ahol – valószínűleg – még néhány hónapig folytatódni fognak a kulisszák mögötti játékok…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.