Nem találták meg szombaton a Dunába zuhant autót

A búvárok nem bírták a hideg vizet, ezért felfüggesztették a keresését.
Hirdetés

Abbahagyták szombat este a búvárok a Krassó-Szörény megyei Lászlóvára község térségében Dunába zuhant autó utasainak keresését, de vasárnap tovább kutatnak utánuk.

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtószóvivője, Elena Tarla szerint a búvárok biztonsága érdekében kellett abbahagyni a keresést, a víz ugyanis nagyon hideg, mindössze 4-5 Celsius-fokos. Az Arad és Mehedinţi megyei búvárok vasárnap reggel újrakezdik a keresést – tette hozzá.

Az egyik búvár azt mondta, a keresést nehezíti, hogy sok a szikla a környéken, erősek az áramlatok és igen csökkent a látótávolság. 10-11 méterre merültek, de csak az autó néhány kisebb darabját találták meg.

Mint kiderült, a Dunába esett autóban öten utaztak: a jármű vezetője, egy 50 év körüli férfi, egy 37 éves nő, valamint utóbbi kettő gyermekei, egy 22 éves fiatalember és egy 2 és fél éves kislány. A család Szikesfalun élt, és megkértek egy sofőrt, hogy vigye el őket egy másik településre. Az autó vezetője elveszítette uralmát a jármű fölött, az lesodródott az útról és a Dunába zuhant. A gépkocsi vezetőjének sikerült a partra jutnia, kórházba szállították, egészségi állapota jó.

Hirdetés