Erdélyi polgárok, arisztokraták, felvevőgéppel a kezükben

Orbán Lajos és Kemény János báró „kameraszeme” előtt megmozdult a szerkesztetlen múlt.
Hirdetés

Az idei Filmtettfeszt talán legizgalmasabb kísérőrendezvényére került sor szombat délután a Sapientia EMTE kolozsvári épületének aulájában és környékén. A szervezők két erdélyi amatőr filmes – egy polgár, Orbán Lajos, és egy arisztokrata, Kemény János báró – munkáit tárták a közönség elé, ilyen formában első alkalommal.

A dupla rendezvény első „fejezete”

Orbán Lajos (1897–1972) kolozsvári fényképész fotóit és amatőr filmjeit mutatta be. 

A Látható Kolozsvár című fotókiállítást már láthatta a nagyérdemű, be is számoltunk róla. A nóvumot az Orbán Lajos által készített amatőr filmek levetítése jelentette Kónya Eszter értő zongorajátékának kíséretében. Amint Blos-Jáni Melinda, az Erdélyi Audiovizuális Archívum alapítója elmondta: ez egy nagy fogás, hiszen ugyancsak kevés erdélyi privát filmet ismer a szakma a két világháború közötti időszakból.

Kónya Eszter épp a produkcióra készül, a mozizongorista szerepében

És amit láttunk, az lenyűgöző volt. Elsősorban azért, mert kicsit visszaröpítette a közönséget a film hőskorába, amikor a nézők még azon tudtak csodálkozni, hogy megmozdul a vásznon a vonat, vagy épp megjelenik a szomszéd. Bizsergető érzés volt hallani, amikor a közönség soraiból valaki megszólalt, hogy ni, a hattyúk (a sétatéri tavon, természetesen), vagy ni, az öreg. Valaki felismert a képen valakit. Ilyen ma már ritkán történik meg. A másik kedves dolog (az amatőr filmek és home videók sajátossága), hogy a képsorok nem valamilyen koncepciós rendezőelv szerint sorakoznak. A filmes nem hetedik művészetet akart csinálni. Egyrészt próbálgatta a számára legalábbis új technikát, másrészt meg akarta örökíteni a családot, barátokat, a környezetet, amelyben élt. És tényleg

ott úszkálnak a hattyúk a sétatéri tavon, felvillannak a csinos női lábikrák a kocsma előtt,

melynek ajtaján már ott van az Ursus sörreklám (1930-as évek, ugye). Meg az is konkrétan látható (mert egyébként enyhén szólva hihetetlen lenne), hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület által akkoriban szervezett fényképező-tanfolyamon annyian vettek részt, hogy abból ma hat workshop is kitelne. Továbbá igazán vonzó, fürdőruhás személyek (jó, nők és férfiak) illegetik magukat a kolozsi fürdőben.

 

 

És a Kolozsvár főterén tűzifát daraboló cirkulás (körfűrészes), fejszés melósok. (Nézzék csak a sétapálcás úriembert, aki odasétál és megveregeti az egyik munkás vállát a pálcával. Meg a háttérben a főtéri kertet gondozó alakot. Meg a római anyafarkast, persze.) És mennyi minden még. Ezek a filmek tényleg kincset érnek.

Hirdetés

Havas Ágnes (középen), Blos-Jáni Melinda és Zágoni Balázs moderátor

A vetítés utáni beszélgetésen pedig Havas Ágnestől (a Magyar Filmalap vezetője) és Blos-Jáni Melindától többek közt azt is megtudtuk, hogy a klasszikus magyar filmeket előbb-utóbb Kolozsváron is meg lehet majd nézni, egy filmmúzeum (cinematheque) program keretében.

A rendezvény második fejezetének főszereplője

az első erdélyi arisztokrata filmes, Kemény János báró volt.

Tudjuk, nem csak filmes volt ő: elsősorban igazi erdélyi arisztokrata, a marosvécsi kastély ura, író, mecénás, az Erdélyi Helikon munkaközösségének „atyja”, a kolozsvári magyar színház igazgatója (és megmentője), a marosvásárhelyi Székely színház alapítója, a kommunista diktatúra idején mészégető, majd szerkesztő. Szóval, „all-round sportsman”, ahogy egy igazi arisztokratához illik.

Az időnként bekiabáló közönség

Ezúttal a báró úr privát filmjeit nézhette meg a közönség. Sajnos nem „eredetiben” – ugyanis az előzetes információk szerint a kalandos módon, egy párizsi kukás autó „szájából” kimentett filmtekercsek időközben ismét elvesztek –, hanem amolyan film-a-filmben módjára, Czigány Zoltán 1992-es dokumentumfilmjébe ágyazva. Az arisztokrata „home videókat” a Kemény János báró leszármazottai, rokonai, kutató kommentálják. Itt is ugyanaz a helyzet, mint Orbán Lajos esetében: a képek a családot, gyerekeket, állatokat és trófeákat (a báró úr nagy vadász is volt), és persze a helikoni írókat örökítik meg. Van annak egy érdekes bukéja,

amikor Tamási Áron, Dsida Jenő vagy Karácsony Benő belemosolyog a kamerába,

a háttérben (vagy fordítva) pedig gróf Bánffy Miklós magyaráz valamit. Meg annak is, ahogy Teleki Gemma grófnő a kilencvenes évek elején, egy marosvásárhelyi pincelakásban nézi a filmet, és egy adott ponton megjegyzi: Nem olyan érdekes ez a film.

Szebeni Zsuzsa és Nagy Kemény Géza

A vetítés után Nagy Kemény Géza, a báró unokája és Szebeni Zsuzsa színháztörténész beszélt Kemény János báró filmes és színházi munkásságáról. A bomba ekkor robbant: kiderült, hogy az elveszettnek hitt Kemény-filmek tulajdonképpen nem is vesztek el: a Petőfi Irodalmi Múzeumban vannak, köszönik szépen, jól, a körülményekhez képest legalábbis. Ennél jobb hírrel nem is zárulhatott volna ez a „privát” filmvetítés.

Hirdetés