Brüsszel szerint nem történtek rendőri túlkapások Katalóniában

A spanyol karhatalom fellépése arányos volt, az alkotmányos rendet meg kellett védeni.
Hirdetés

Egyértelműen a spanyol kormány oldalára állt Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a vasárnapi, rendőri brutalitásba torkolló katalóniai népszavazás ügyében – írja a Politico. Az EB-alelnök az Európai Parlament ülésén fejtette ki, hogy a katalán kormány a népszavazás megrendezésével figyelmen kívül hagyta az ország törvényeit.

„Legyen világos: az erőszak nem old meg semmit a politikában. Sohasem lehet válasz, sohasem lehet megoldás” – mondta Timmermans. „Azonban a kormányok kötelessége a rend fenntartása, és ez néha az erő arányos alkalmazását teszi szükségessé” – folytatta.

Az alelnök szerint a szólásszabadság minden európai állampolgár alapvető joga, de egy vélemény nem lehet a másiknál értékesebb csak azért, mert a képviselői hangosabbak.

A legnagyobb EP-frakciók – a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok – ehhez hasonló véleményt fogalmaztak meg, többen – köztük konzervatív, illetve radikális baloldali képviselők – azonban bírálták a spanyol kormányt és az EU vezetését a katalán helyzet kezelése miatt, felróva a kettős mércét és azt, hogy nem ítélik el egyértelműen a rendőri erőszakot.

Egy katalán függetlenségpárti képviselő szerint ha az európai vezetők továbbra is ragaszkodnak a történteket spanyol belügyként kezelő álláspontjukhoz, „világrekordot fognak dönteni azzal, hogy a katalánokat Európa-párti állampolgárokból euroszkeptikusokká teszik”.
 

Hirdetés