Kolozsvárra érkezik a KAF-karaván

Kovács András Ferenc legújabb köteteit ismerhetjük meg testközelből Kolozsváron.
Hirdetés

A Fiatal Írók Szövetsége, a Látó szépirodalmi folyóirat és a Minerva Művelődési Egyesület közös szervezésében október 5-én (csütörtökön) Kolozsváron mutatják be Kovács András Ferenc (KAF) legújabb köteteit. Idén két újabb művel bővült a Kossuth-díjas szerző életműve: egyrészt hét év anyagából (2010–2017) merítő verskötete, a Lözsurnál dö Lüniver (Bookart Kiadó), másrészt a eddigi pályájáról áttekintést nyújtó kritika- és tanulmánykötet, a KAF-olvasókönyv (Fiatal Írók Szövetsége) is ebben az esztendőben kerül a polcokra.

„Ami a verskötetnek 34 opusban sikerül – vagyis mozgásba hozni a líra testet, lelket, érzékszerveket, költészeti hagyományt átjáró összetettségét –, az Olvasókönyv számára csupán illúzió marad – a Lözsurnál dö Lüniver alcímét idézve –, »füstpanoráma«. Az olvasókönyv 448 oldala viszont színtiszta krimi, ami az elmúlt évtizedek egyik leginkább párbeszédképes lírai oeuvre-je körül nyomoz. 1983 márciusától 2015 decemberéig sorjáznak benne a szövegek (kritikák, tanulmányok és verselemzések).” –írja a beharangozó szöveg.

Helyszín, időpont: 2017. október 5., 17 óra, Minerva-ház (Str. Napoca nr. 16.), Kolozsvár.

Program:

  • KAF-olvasókönyv bemutató Balázs Imre József, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc és Mészáros Márton részvételével.
  • Lözsurnál dö Lüniver és KAF-olvasókönyv bemutató Kovács András Ferenc, Mészáros Márton és Korpa Tamás részvételével, a 84. Látó Irodalmi Játékok eseményeként.

A helyszíneken a kötetek kedvezményes áron megvásárolhatók. A rendezvények a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg. 

Hirdetés