Megérkezett Budapestre a Manaszlut meghódító nagyváradi Varga Csaba

Elmondta: ideális körülmények között mászhatott.
Hirdetés

Budapestre érkezett hétfő este Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki oxigénpalack és serpák segítsége nélkül jutott fel szeptember 28-án a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsára, a 8163 méteres Manaszlura.

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren Varga Csaba az MTI-nek elmondta: ideális körülmények között, a tökéleteshez közeli időjárásban indulhatott a csúcsra, ahová ebben a szezonban sokan feljutottak, de mintegy 95 százalékuk serpával és sokan oxigénpalackkal.

A Manaszlunak különleges nehézsége nincs, a hegy legnagyobb nehézsége a magassága – számolt be.

Az alpinista emlékeztetett arra, hogy a Manaszlun korábban már két magyar is életét vesztette: 2009-ben Erőss Zsolt expedíciójának orvos tagja, a máramarosszigeti Szabó Levente, majd 2015-ben Benedek Zoltán székelyudvarhelyi hegymászó halt meg a hegyen.

Varga Csaba korábban a Erdélyi Magyar Manaszlu Expedíció – 2017 támogatója, a Duna televízió Hazajáró című műsorának elmondta, hogy szeptember 28-án kora hajnalban indult el mászótársak nélkül a 7400 méter magasan lévő 4-es táborból, és a reggeli órákban érte el a csúcsot. Mászását fagyási sérülések nehezítették. Visszafelé estére jutott le a 6800 méter magasan kiépített 3-as táborba, majd reggel teljes felszerelésével és sátrával visszaindult az alaptáborba.

Hirdetés

Varga a negyedik magyar állampolgár, aki elérte a Manaszlu csúcsát és a hatodik magyar, aki oxigénpalack nélkül három 8000 méternél magasabb hegycsúcson járt.

A nepáli hegycsúcsot elsőként 1956-ban mászta meg egy japán és egy nepáli hegymászó. A magyarok közül 2009-ben Erőss Zsolt és Barna Dániel, míg 2015-ben Klein Dávid jutott fel a csúcsra. Varga Csaba a világ 8000 méternél magasabb csúcsai közül 2013-ban a Gasherbrum II, 2014-ben a Broad Peak tetején járt, a Manaszlu volt a harmadik nyolcezrese.
 

Hirdetés