Egy liberális szenátor a vallást is belekeveri az oltáshisztibe

Marius Nicoară gondolt egy nagyot és előállt korszakalkotó javaslatával.
Hirdetés

Az emberek világnézeti vagy vallási okokra hivatkozva utasíthassák el a védőoltásokat – ezt javasolja Marius Nicoară Kolozs megyei PNL-szenátor, aki javaslatot nyújtott be az oltástörvény módosítására.

A szenátor úgy vélekedik, hogy jó és hasznos, ha az embereket megelőző jelleggel beoltják, de szükségesnek tartja, hogy az oltások elutasíthatók legyenek „a gondolatszabadság és a vallásos meggyőződések szabadsága alapján”. Nicoară közölte: az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatát a szenátus egészségügyi bizottsága elfogadta.

A kormány augusztus közepén fogadta el az oltástörvény tervezetét, ennek a vitája zajlik most a parlamentben. A tervezet szerint az oltást ellenző szülők írásban jelezhetik, hogy gyereküket ne oltsák be, ebben az esetben azonban kötelezően és rendszeresen egészségügyi tanácsadáson kell részt venniük.

Az oltástörvényre azért volt szükség, mivel a tavaly kezdődött kanyarójárványban eddig közel tízezren betegedtek meg és több tucatnyian – főleg gyerekek – meghaltak.

Hirdetés