Köteleznék a munkaadókat a bérek szinten tartására

Vagyis előírná a kormány, hogy a magáncégek alkalmazottainak nem csökkenhet a fizetése a társadalombiztosítási járulék befizetésének módosítása nyomán.
Hirdetés

A kormány olyan jogszabály kidolgozására készül, amely előírja majd, hogy a bruttó béreket egy bizonyos szinten kell tartani, illetve hogy a társadalombiztosítási járulékok a munkáltató helyett az alkalmazottat terhelik – közölte Ionuţ Mişa pénzügyminiszter.

„A jogszabály értelmében a társadalombiztosítási járulékok a munkáltató helyett az alkalmazottat terhelik, ám ezzel egy időben érvénybe lép egy átmeneti rendelkezés, amely gyakorlatilag arra kötelezi a munkáltatót, beleértve a privát szférát is, hogy a bruttó béreket egy bizonyos szinten tartsa” – nyilatkozta Ionuţ Mişa a szenátusban kedden.

Amikor arról kérdezték, hogy miként kötelezhető a magánszférában egy munkáltató, hogy szinten tartsa a bruttó bért, Mişa azt mondta: a jogszabály előírja, hogy miből kell összeállnia a bruttó bérnek és mennyi a munkáltató által a munkavállaló után jelenleg befizetett adóhányad.

„Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkáltatónak az egy munkavállalóra számított költsége egyetlen lejjel sem változik. Az egy utólagos döntés kérdése, hogy ennek okán újratárgyalják-e a munkaszerződést, de a munkáltató ugyanannyit fizet majd az államnak, mint eddig” – magyarázta a miniszter.

„Azáltal, hogy a társadalombiztosítás nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót terheli, mindenkinek emelkedik a bruttó bére, aminek következtében nő a nyugdíjpont, s így a leendő nyugdíj értéke” – magyarázta a miniszter.

Hirdetés