Emlékeznek a juhot élő szobornak nevező Petre Daea mezőgazdasági miniszterre, akit agrártárca-vezetőtől szokatlan nyelvi bravúrral, már-már poétikus elragadtatásban szokott fogalmazni? Ezúttal  a Földtulajdonosok Európai Szervezetének (ELO) bukaresti konferenciáján válogatta egymás mellé a szavakat.

Megpróbálom lefordítani, de előre szólok, hogy az eredeti román szövegben is meg-megbicsaklik a  mondatszerkesztés, ezeket a logikai repedéseket pedig sejtésem szerint a nemlineárisan és atemporálisan szerkesztett költői képek atmoszférikus belebegése tölti ki úgy, hogy igen hatásosan koncentrálódik bennük az univerzálissá szublimált szubjektív élményanyag:

„A medve és a kőszáli kecske, ez az ország dicsérete, mesés tájkép, az ember természet iránti tiszteletének vidéke, de néha léket ejt a termelők egzisztenciális érdekein”

– utalt a miniszter a vadállatok okozta károkra.

„A válaszok néha nem érkeznek, mivel nehéz egy egyenes választ mérlegelni, amikor meg akarod őrizni a biodiverzitást és ugyanakkor az polgár érdekeit sem akarod sérteni. (…) Sok a tennivalónk, mivel végső soron az ember nem hagyja magát legyőzni a vaddisznó vagy a medve által és túlélési lehetőségeket keres”.

És akkor jöjjön a szellemi nehéztüzérség:

„Nehéz a biodiverzitásról beszélni… Az ész meg-megcsúszik… Ez nem csak egy fogalom, hanem maga a valóság, amely az intézményi elemzésben kezdődik. Hogyan tudjuk megőrizni ezt a realitást, mit tehetünk az ágazati politikák szemszögéből, meddig mehetünk el, hogy ez a biodiverzitás megőrződjön, felvegye a realitás körvonalait, de főként az állandóságot a jövő tekintetében. A biodiverzitás jóval több annál, mint amennyire én a rajongója vagyok. Jóval több. Nem csak a kapcsolatot jelenti az én értékelésem és a terület iránti figyelmen között. A biodiverzitás azt jelenti: minden, ami egy adott térségen belül létezik és amit meg tudunk őrizni ebben a térségben. És ha beszélhetünk konkrétan, akkor a szemünkkel kell feldolgoznunk a képeket, amelyeket a környezetünkben látunk. A biodiverzitás nem csak egy fogalom, hanem valóság is, amit bizonyos eszközökkel meg kell őriznünk. Románia egyszerre Olaszország, Spanyolország, Ausztria és más országok, mivel természeti szempontból olyan diverzitással büszkélkedhet, amit érdemes egyrészt látni, másrészt megérteni (…)”