Romániai utasokkal is csúnyán kibabrál a Ryanair

Rengeteg járatot törölnek, hogy ezáltal javítsanak a statisztikáikon.
Hirdetés

Romániai járatokat is érint a Ryanair repülőtársaság azon döntése, hogy október 28-áig törli 2.124 járatát.

Szeptember 23-án törli a diszkont légitársaság Róma-Bukarest menettérti járatát, szeptember 24-én a Bologna-Bukarest menettérti járatot, és október első négy vasárnapján a Milánó-Bukarest menettérti járat sem közlekedik. Az intézkedés további, Dublinból, Londonból, Barcelonából, Lisszabonból, Madridból, Bergamoból és Portóból induló járatokat is érint.

A légitársaság nagyváradi és temesvári járatait tehát ez az intézkedés a következő napokban nem érinti. Nagyváradon azonban szombaton bosszankodhattak, a bergamói járatot ugyanis törolték.

Szakértők szerint a Ryanair 17,7 millió font sterlinget fizet majd ki kártalanításként a járatok hétfőn, szeptember 18-án megkezdett törlése miatt.

A Ryanair napi 40 – 50 járatát tervezi törölni október végéig az alkalmazottak számának csökkenése miatt, így próbálva meg javítani az indulások pontosságán. A hivatalos indoklás az, hogy a pilóták szabadságolása miatt nem áll rendelkezésre elegendő számú személyzet a járatok üzemeltetésére. Ugyanakkor más értesülések szerint a pilóták elégedetlenek a munkakörülményeikkel, és tömeges felmondással fenyegetőznek.

Hirdetés

Ha a diszkont légitársaság hat héten keresztül napi 40 járatát törli, a helyek 90%-os lefoglaltsága esetén 285.000-re emelkedik az érintett utasok száma. Őket vagy anyagilag kárpótolják, vagy más járatokon helyezik majd el.

A Ryanair az utasok számának tekintetében Európa legnagyobb légitársasága. Romániai repülőterekről – Bukarestből, Nagyváradról, Temesvárról és Craiováról – 21 járata indul.

Tavaly Romániában 2,6 millió utas vette igénybe a Ryanair szolgáltatásait.

Hirdetés