Erdélyi világháborús emlékműveket is felújít a magyar kormány

Még lehet pályázni a program második szakaszában.
Hirdetés

Nyolcvannál is több határon túli első világháborús emlékmű újulhat meg március végéig százmilliós pályázati forrásból – jelentette be kedden Budapesten a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János elmondta: az első világháborús emlékművek helyreállítására, felújítására, az emlékmű megközelíthetőségének biztosítására, műemléknek minősülő emlékhely felújításához tervdokumentáció készítésére meghirdetett pályázat második felhívását is meghirdették, szintén 100 millió forintos keretösszeggel.

A második körben is egy-egy pályázó 500 ezer és 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra jelentkezhet elektronikus úton október 16-áig. A támogatott program vagy projekt megvalósításának határideje jövő augusztus vége. A pályázati felhívás elérhető az alapkezelő honlapján, valamint a Nemzeti Regiszteren.

Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállításának támogatására kiírt pályázati felhívás első szakaszát tavaly decemberben hirdették meg. A Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. felhívására szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai székhelyű civil szervezetek, állami fenntartású intézmények, települési, területi és nemzetiségi önkormányzatok, történelmi egyházak és egyházközösségek nyújthattak be pályázatot február 15. és március 17. között.

A Miniszterelnökség államtitkára kifejtette: a pályázat első szakaszában 83 – Erdélyben 24, a Felvidéken 51, Kárpátalján öt, a Vajdaságban kettő, a Muravidéken egy – projekt nyert.
 

Hirdetés