Bukarest kisebbségvédelmi központot nyit Kárpátalján

A cél az ott élő románok etnikai és nyelvi identitásának védelme.
Hirdetés

Románia kisebbségvédelmi és kulturális információs központot nyit az ukrajnai Aknaszlatinán – döntötte el szerdán a kormány.

A kabinet közleménye szerint a központ megnyitása illeszkedik Bukarestnek a határon túli román közösségek támogatására, valamint etnikai, kulturális és nyelvi identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseibe.

A kormány programja szerint – emlékeztet a közlemény – az ilyen központok szerepe, hogy szerezzenek érvényt Románia érdekeinek a kétoldalú kapcsolatokban, ami a román nyelv és kultúra oktatására és népszerűsítésére vonatkozik. Ennek értelmében az aknaszlatinai központ nyelvoktatási programokat és kulturális rendezvényeket szervez majd.    

Az ülésen elfogadott emlékeztető szerint az intézménynek az idén kell elkezdenie működését. A projekt a határon túli románokért felelős minisztérium egyik prioritásának számít.

Hirdetés

2015-el kezdődően Románia már nyitott hasonló központot az ukrajnai Odessza megyében, valamint a Moldovai Köztársaságban, ahol kettő is működik. Továbbiak alapítását tervezik Szerbiában, Albániában, ahol szintén számottevő román közösségek élnek – olvasható a közleményben.

A bukaresti külügyminisztérium adatai szerint Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve.

Hirdetés