Az oktatási minisztérium betiltotta a segédanyagok használatát a középiskolákban

Sőt, meg is fenyegette a „kihágó” pedagógusokat.
Hirdetés

A hírt a Nemzeti Liberális Párt alelnöke, Laurențiu Leoreanu tette közzé szerdán. A képviselő közleménye szerint, az oktatási minisztérium körlevélben tájékoztatta az ország középiskoláit: tilos a minisztérium által nem engedélyezett segédanyagokat használni.

„Az oktatási minisztérium megfenyegeti a diákok érdekében többet dolgozni szándékozó tanárokat. Egy országos körlevélben – amely nagy felháborodást keltett a pedagógusok körében, és melyet ezúttal a sajtó rendelkezésére bocsátok – a minisztérium megtiltja a segédanyagok használatát a tanórákon, sőt az állami hatóságok tájékoztatásával fenyegeti a tiltást áthágó tanárokat”, áll a Leoreanu által aláírt közleményben.

A képviselő által mellékelt körlevélben többek közt ez áll: „Az egyetem előtti közoktatásban használható segédanyagok akkreditációjára és engedélyezésére vonatkozó törvényes eljárások elfogadásáig tilos az oktatási minisztérium által nem engedélyezett segédanyagok használata.”

A körlevél kategorikus imperatívusszal zárul: „hangsúlyozzuk, hogy a fenti kötelezettség be nem tartása esetén az oktatási minisztérium fenntartja magának a jogot, hogy az illetékes állami hatóságokhoz forduljon.”

„Nem csodálkoznék, ha Liviu Pop miniszter hamarosan létrehozza az oktatási minisztérium rendőrségét, amelynek az lesz a dolga, hogy megbüntesse és menessze a Szociáldemokrata Párt által előírt szabályokat megszegő pedagógusokat”, kommentálja a szöveget a nemzeti Liberális Párt alelnöke. „A gesztus példátlanul csausiszta, és Liviu Popnak azonnal le kellene mondania, vagy Mihai Tudose miniszterelnöknek menesztenie kellene őt.” 

Hirdetés

A képviselő szerint a körlevél tulajdonképpen a Szociáldemokrata Párt azon célját szolgálja, hogy uniformizálja a fiatalok gondolkodását és manipulálható tömeget faragjon belőlük. 

Emlékeztetőül: Liviu Pop oktatási miniszter egy hónapja bejelentette, hogy „az összes tanulmányi segédanyag felülvizsgálatra szorul, vagyis a segédanyagok a mai naptól kezdve nem érvényesek”. Azokról a segédanyagokról van szó, amelyeket a korábbi években az oktatási minisztérium akkreditált és engedélyezett.

 

Felhívtuk az ügyben Tárkányi Erika Kolozs megyei magyar szaktanfelügyelőt, aki arról tájékoztatott, hogy az iskolák valóban megkapták az említett körlevelet. A minisztérium által engedélyezendő munkafüzetek és segédanyagok megírásának módszertana a hírek szerint folyamatban van, de egyelőre nem tudni, mikor kerülnek a kérdéses anyagok az iskolákba. Addig viszont a nem engedélyezett segédanyagok használata tilos.
 
 
FRISSÍTÉS: Befejezték az oktatási segédanyagok jóváhagyásának módszertanát, ezeket miniszteri rendelettel hagyják majd jóvá, tájékoztatott csütörtökön a tanügyminisztérium. Módosítják az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ működését szabályozó kormányhatározatot, hogy ezentúl ez az intézmény foglalkozhasson a segédanyagok felmérésével. Erre a komány jövő heti ülésén kerülhet sor.

„Jövő héttől kezdődően benyújthatják a kiadók a segédanyagokat, hogy jóváhagyhassuk és elfogadhassuk ezeket” – mondta Liviu Pop tanügyminiszter egy, a Facebookon közzétett videóüzenetben. Szerinte a minisztérium nem csinál egyebet, csak összhangba hozza az oktatási törvényt a segédanyagokkal.

Hirdetés