égi áldás
béel
2017. szeptember 11. hétfő, 13:03
Sajnos.

Erősödő szélre és esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) szinte az egész országra.

Az előrejelzések szerint hétfő 17 órától kedd 21 óráig az ország nagy részén megélénkül a szél, óránként 45-50 kilométeres, a Bánságban, Dobrudzsában és a hegyvidéki térségekben 55-60 kilométeres széllökésekre is számítani lehet.

A hétfőről keddre virradó éjszaka és a keddi nap folyamán Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban, Máramarosban, Olténiában, Moldva északi részén, valamint a hegyekben záporok, villámlás, helyenként jégeső várható, a lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 15, elszórtan a 25-30 litert négyzetméterenként.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/22978
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
Sőt, megújulnak az istenházák Kolozsváron.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.
Könnyű úgy válaszolni a kérdésre, hogy a kívül rekedt generáció egy ideig túl fiatal, egy idő után meg túl öreg volt. A probléma azért picit összetettebb.
Nem készül el ugyanis egy csomópont. Azonban...
Egy világjáró utcazenész volt az idei Jazz in the Street sztárvendége.
Pedig ez a mioritikus haza soros EU-elnökségének jelképe.
Hiába szerzett három gólt Észtországban, a védelem csődje miatt csak döntetlent játszott a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában.