732 000 lejt fizetett a tanügyminisztérium az ötödikesek helyettesítő „tankönyvére”

De nyugalom, ha minden jól végződik, lesznek rendes tankönyvek is. Még az idén. És persze azért is fizet majd a minisztérium.
Hirdetés

A román tanügyminisztérium a címben említett 732 000 lejt egy „kompendiumra” (177 000 példány) adta ki, amely az ötödikesek rendes tankönyveit helyettesíti, jelentette be Liviu Pop tanügyminiszter egy hétfői sajtóértekezleten.

Hogy mi az a kompendium? Tessék: kivonatos, összefoglaló kézikönyv valamely tárgyról. A témára visszatérve: a miniszter szerint ez a „tankönyv” helyettesíti majd az ötödikesek el nem készült tankönyveit. Tehát, hogy világos legyen: ebben a kompendiumban minden tantárgy benne lesz. Pontosabban, 12 tantárgy lesz két fedél között.

A miniszter amúgy kijelentette: nem ő a hibás, hanem a technokrata kormány, amely késleltette a tankönyvliciteket.

Liviu Pop azt is elmondta, hogy az ötödikes diákok nyolc hétig fognak ebből a 296 oldalas kompendiumból tanulni, amíg az ötödikes tankönyvek nagy részét érintő óvások lezajlanak.

Hirdetés