A centenárium miatt szimbolikus jelentősége van a magyarországi választásnak

Regisztrációra buzdít az EMNT és az EMNP. Egy tájékoztató honlapot is létrehoztak az ügy érdekében.
Hirdetés

Pártok feletti nemzeti ügy a jövő évi magyarországi választáson való részvétel – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ismertette a két szervezet regisztrációval kapcsolatos álláspontját.

Sándor Krisztina elmondta, mintegy 570 ezer magyar állampolgár van Erdélyben, ebből 128 913 személy szerepel a választói névjegyzékben a hivatalos adatok szerint. Úgy gondolja, még mindig tartja magát az a vélekedés, hogy „ej, ráérünk arra még” (mármint a választási regisztrációra), de szerinte nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a részvételi hajlandóság jelzését.
Regisztrálni nemcsak az EMNT irodáiban vagy a magyar konzulátusokon lehet, hanem online is, ez utóbbi megkönnyítésére

hozták létre a (mai naptól működő) valasztas.info honlapot,

amelyen néhány kattintással a regisztrációval kapcsolatos összes információ elérhető – jelentette be Sándor Krisztina. Aki szeretne szavazni a jövő évi magyarországi választáson, de még nem magyar állampolgár, az legkésőbb októberig nyújtse be honosítási kérelmét, aki pedig regisztrált már korábban, de időközben változás állt be a személyi adataiban, az haladéktalanul frissítse azokat – fejtette ki az EMNT ügyvezető elnöke.

Szilágyi Zsolt a regisztrálás kapcsán a váradi Anzelm atyát időzte, aki karácsony közeledtével mindig azt tanácsolja a háziasszonyoknak, hogy ne hagyják utolsó pillanatokra az ünnep előtti takarítást. A néppárt elnöke szerint a jövő évi magyarországi választás szimbolikus jelentőséget kap azáltal, hogy épp a román „nagy egyesülés” évében tartják. „Ez kicsit azt jelenti, hogy

az elszakítottság ellenére együtt lehet a nemzet, pártpolitikai opciótól függetlenül”

– fogalmazott Szilágyi. Apropó pártpolitikai opció: arra a kérdésünkre, hogy a regisztráció elősegítésén túl a Néppárt részt kíván-e venni a politikai kampányban, az elnök azt nyilatkozta: nem rejtik véka alá, hogy a jelenlegi kormánypártok a stratégiai szövetségeseik, de egyelőre a regisztrációs folyamatra összpontosítanak, és csak azután döntik el, milyen módon kapcsolódnak be a választási küzdelembe.

Az is jelzi, hogy a magyarországi választáson való részvétel pártok feletti ügy, hogy a Néppárt és az RMDSZ egyaránt kampányol a regisztráció érdekében. Szintén ilyen

közös ügy a Minority SafePack, amelynek népszerűsítéséből az EMNP is kiveszi a részét

Hirdetés

(többek közt azzal, hogy meggyőzték a néppártot is sorai közt tudó Európai Szabad Szövetséget, támogassa az akciót), attól függetlenül, hogy az a FUEN, illetve az RMDSZ kezdeményezése – szögezte le a pártelnök.

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy – az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában „kampányához” hasonlóan – a Néppártnak is vannak tervei a centenárium évére, és ezekkel időben a nyilvánosság elé állnak majd. Szilágyi Zsolt

üdvözlendő fejleménynek tartja a szerdai magyar–román külügyminiszteri találkozót,

amelyen döntés született többek közt a magyar fél által már régóta kezdeményezett kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról, új határátkelőhelyekről, illetve az infrastrukturális együttműködés megerősítéséről. Az is helyes, hogy Meleșcanu külügyminiszter kezdeményezte, hogy a régió országai próbáljanak valamiféle közös értelmezést adni az első világháború eseményeinek és következményeinek, mert „a térség népeinek kölcsönösen empátiát kell tanúsítaniuk egymás iránt”.

„Hajrá, Budapest, hajrá, Bukarest!” – összegzett némiképp meglepő fordulattal Szilágyi Zsolt.

Hirdetés