Tüntetnek a szülők a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumért

Augusztus végéig minden délután összegyűlnek a város főterén.
Hirdetés

Tüntetésbe kezdtek pénteken a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szülei amiatt, hogy három héttel a tanévkezdés előtt továbbra is rendezetlen az iskola helyzete.

A szülők azt tervezik, hogy augusztus 31-ig minden délután 16 és 17 óra között összegyűlnek Marosvásárhely főterén, és

tiltakoznak amiatt, hogy a hatóságok bizonytalanságban tartják őket.

A pénteki tüntetés kezdetén Csíky Csengele, a szülők szóvivője az MTI-nek elmondta, tiltakozásaikra várják mindazokat a marosvásárhelyieket, akik támogatják a magyar iskola ügyét.

Egy kiáltványt is megfogalmaztak, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Ebben kijelentik, hogy elegük lett a hatóságok hárításából, halogatásából, inkompetenciájából, és polgári engedetlenségi akciókat helyeznek kilátásba.

Az MTI-hez eljuttatott kiáltványban követelik az iskola helyzetének tisztázását, rendezését, a felelősök tisztségükből való azonnali felmentését és kivizsgálását.

„Többet nem tárgyalunk, nem egyeztetünk és nem egyezkedünk! Elég volt!”

Hirdetés

– áll a dokumentumban.

Csíky Csengele elmondta, a kilátástalanság érzetét és a keserűségüket tükrözi az idézett kijelentésük. Elegük lett ugyanis abból, hogy folyamatosan csak ők, a szülők keresik a megoldási lehetőségeket, az érintett hivatalok: a polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség, az oktatási minisztérium és a prefektusi hivatal pedig folyamatosan egymásra mutogat, és a másiktól várja a megoldást.

„Ez az ő feladatuk, nekik kell megoldaniuk! Felszólítjuk őket, hogy a törvényt ne a kibúvók, hanem a megoldások keresésére használják!” – nyilatkozta Csíky Csengele.

Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését.
A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba. Ezt a határozatot a bíróság első fokon érvénytelenítette.

Hirdetés