Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt pontosan e minőségében azt közli az egész világgal, hogy a magyar etnikumúak mentelmi jognak örvendenek Romániában. Államunk törvényeivel szemben. Ehhez nem az Európai Unió valamelyik döntésére hivatkozik, mely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ne adjanak ki egy polgárt, ha odahaza nem megfelelőek az őrizeti és börtönviszonyok. Ő, Magyarország kormányfőhelyettese a magyar etnikumúak egyfajta szent jogára hivatkozik, melynek értelmében a román hatóságok nem vizsgálhatják, állíthatják bíróság elé és ítélhetik el a magyar etnikumúakat.

Semjén Zsolt úgy véli, a romániai magyar etnikumúak üldöztetésnek vannak kitéve.

És így aztán minden ellenük indított büntetőügy az üldözés része és ebből az a logikus következtetés származik, hogy a magyar állam minden erejével szembe fog szegülni az ilyenfajta eljárásoknak. Ebből következően a budapesti állam második emberének elképzelése szerint a – jó-rossz, olyan, amilyen – román törvényt, valamint az ügyészek és a bíróságok gyakorlatát csak a nem magyar nemzetiségűekre lehet alkalmazni.

Tehát Budapest hivatalos elképzelése szerint kétfajta polgár létezik.

Akikre kétfajta joghatóság érvényes. Románia területén van egy többségi, nem-magyar lakosság, mely ellen bűnvádi nyomozás folytatható, mely alávethető a román állam törvényeinek és melyet meg lehet büntetni, ha megszegte azokat, aztán létezik az állampolgároknak egy másik kategóriája, a magyar etnikumúak, akik esetében – amennyiben alkalmazzák a törvényt vagy elkezdődik egy büntetőügy – automatikusan abból indulnak ki, hogy ők eleve üldözöttek. Következésképpen a magyar állam megvédi őket. Menedéket nyújt nekik, ha sikerül elhagyniuk Románia területét, esetleg még segíti is őket ebben, ahogy az már többször is megtörtént, és ha megfeszülünk, akkor sem adja őket többé vissza.

Az Európai Bíróság döntése, mely kizárólag az emberséges őrizeti és börtönviszonyokat biztosítani képtelen (erről a bűnszervezetben való részvételért elítélt szerzőnek személyes tapasztalata van – a szerk.) államra vonatkozik, és csak azt bünteti, csak másokra alkalmazható. Az Európai Unió más államaira. Magyarország esetében, íme, teljesen mások a szabályok.

Nos, már jó néhány nap eltelt azóta, hogy a magyar állam csaknem legmagasabb szintjéről megtudtuk ezeket a dolgokat, de eddig

egyáltalán semmilyen reakciót sem hallottam a bukaresti hatóságok részéről.

Nem ugrott Románia elnöke, Klaus Iohannis úr, hogy megvédje ennek az országnak az alkotmányát és a híres jogállamot, ahogy azt ő értelmezi. Nem robbant fel a miniszterelnök. Az igazságügy-miniszternek sem volt semmilyen reakciója. Még a főügyésznek sem. Vagy Laura Codruţa Kövesi asszonynak, aki arra készül intenzíven, hogy a következő három napban írásban válaszoljon a Parlament hozzá intézett két szűkszavú kérdésére. Sem a CSM (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.), sem a Legfőbb Bíróság nem válaszolt a magyar szemtelenségre annak ellenére, hogy aláírták a korrupció elleni harc támogatásáról szóló, sok vitát kiváltó nyilatkozatot.

Miként értelmezzük ezt a reakcióhiányt? Úgy, hogy a román állam tényleg egyetért azzal, hogy vannak a törvény előtt másoknál egyenlőbb polgárok?

Egyértelmű, és az elsők között jeleztem folyamatosan ezeket a dolgokat, nevezetesen azt, hogy Romániában eltorzították a korrupció elleni harcot. Azt, hogy súlyos visszaéléseket követtek el a korrupció elleni harc nevében. Eljárásokat szegtek meg. Az alkotmányt. Az emberi jogokat. Azt, hogy Băsescunak is igaza van, amikor azt mondja, hogy a jogállamot maffiaállam váltotta fel. De ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy minden ügyész megsérti az eljárásokat és az emberi jogokat. Vagy azt, hogy minden bíróság önkényesen cselekszik. Vagy azt, hogy minden ítélet üldözésen alapul. Vagy azt, hogy Romániában többé nem kellene alkalmazni a büntető törvénykönyvet. Vagy azt, hogy a román államnak többé nem kellene megvédenie azt a jogát, hogy megtorolja a törvénysértéseket.

És még kevésbé azt, hogy el kellene fogadnunk kétfajta polgár létezését.

Következésképpen jogosan várok el – még ha megkésetten is – határozott reakciót a bukaresti hatóságok részéről. És ahogy az normális, a brüsszeli hatóságok részéről is.

U. i.: Szándékosan hagytam ki az úgynevezett civil társadalmat. Mely, ha tényleg létezne, már rég ugrott volna. És ahonnan a legkisebb reakciót sem hallottam.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.