Kelemen a Forgatagon: nem elégséges a magyar-román kulturális párbeszéd

Mert a legkevésbé sem rózsás a helyzet.
Hirdetés

Kelemen Hunor szerint szükség van a román és a magyar kultúra közötti párbeszédre, de ez nem elég a román-magyar együttélés problémáinak a rendezésére.

Az RMDSZ elnöke a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitóján beszélt erről szerda este Marosvásárhelyen. 

Kelemen Hunor kijelentette: „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon, meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni”. Hozzátette: ez a párbeszéd lehetséges és szükséges, még ha „kínkeserves” részei is lesznek.

Fotók: Bereczky Sándor/Vásárhelyi Forgatag

A párbeszédet azért is szükségesnek tartotta, mert „eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban” – fogalmazott.

Hirdetés

Az RMDSZ elnöke szerint olyan jövőképre van szükség, amely sem a román többség, sem az itt élő más nemzeti kisebbségek jövőjével nem ellentétes. Olyan magyar jövőt vázolt fel, amelyben csakis a magyarok döntésén múlik, hogy lesznek-e holnap vagy holnapután is magyar ünnepek, magyar hétköznapok Erdélyben, mert a román állam mindent biztosít ezekhez. „Ma ettől még távol vagyunk” – állapította meg.

Kelemen Hunor azt is megemlítette, hogy Marosvásárhelynek a kultúrában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a centrumszerepet, amellyel egykor a tágabb régiójában rendelkezett. Ez pedig mindenekelőtt a marosvásárhelyi polgárok akaratán és döntésein múlik.

Zséda a Vásárhelyi Forgatag megnyitóján

A Vásárhelyi Forgatag a székelyföldi magyarság legszínesebb kulturális seregszemléje kíván lenni. A megnyitón Portik Vilmos főszervező kijelentette, a Forgatag az az ünnep, amikor együtt ülünk egy teremben, sokan sok félék: dúshajúak és kopaszok, bajszosak és csupasz képűek, szemüvegesek és jól látók. Ez a Forgatag lényege, hogy egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék.
Soós Zoltán főszervező azt hangsúlyozta, a Vásárhelyi Forgatag immár a legpirosbetűsebb ünnep a marosvásárhelyi magyarság életében. „Ez 500 évre nyúlik vissza, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományoz a városnak. Ez a hagyomány újra feltámadt egy lelkes csapatnak köszönhetően, s úgy hozta a sors, hogy én is részes lehettem” – fogalmazott a rendezvényről Soós.
Péter Ferenc, a Maros megyei Tanács elnöke szerint a centenárium miatt a következő év nehéz időszak lesz az erdélyi magyarság számára. „Mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy a következő év ne arról szóljon, hogy háborúzunk vagy veszekedünk román barátainkkal vagy ismerőseinkkel” fejtette ki.
A marosvásárhelyi magyar kulturális napoknak számító Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozata múlt pénteken kezdődött, és vasárnapig tart. A szerdai hivatalos megnyitó ünnepségen a köszöntők után Zséda koncertjét nézhette, hallgathatta a Kultúrpalota dísztermét megtöltő közönség.

Hirdetés