Tudose nem zárja ki, hogy kirúgja kormánya néhány tagját

Elvégre senki sem örök időkre kap miniszteri tisztséget, ugyebár.
Hirdetés

Mihai Tudose miniszterelnök nem zárja ki az esetleges minisztercserék lehetőségét, hangsúlyozva, hogy sem ő maga, sem miniszter kollégái nem maradnak „örökre” tisztségben.

A miniszterelnöktől az Antena 3 televízió által vasárnap este sugárzott interjúban megkérdezték, hogy tervez-e módosításokat eszközölni a kormányban. „Majd megtudják, ha eljön az ideje. (…) Nem zárunk ki semmit. Sem én magam, sem a kollégáim nem fogunk örökre kormánytagok maradni, nem emlékszem, hogy valaki a kormányból ment volna nyugdíjba. Ezek ideiglenes tisztségek, mindannyiunknak tennünk kell a kötelességünket, akár egy vagy két napig, akár egy vagy két évig látjuk el ezt a funkciót. Ha még csak egy napunk is van hátra, azon is tennünk kell a dolgunkat, a legjobb tudásunk szerint” – válaszolt Tudose.

Hozzátette, ő nem szidja a minisztereket, de „megkongatja a vészharangot”, amikor indokoltnak tartja. A kormányfő rámutatott, nem játssza meg magát, hogy a kormánytagokkal szigorú miniszterelnök látszatát keltse, egyetlen célja a kormányprogram gyakorlatba ültetése.

Hirdetés