Az elmúlt időszak kétségkívül legfontosabb kolozsvári fejleménye a nyelvi jogok frontján a többnyelvű (plusz latin feliratos) helységnévtáblák kihelyezése. Ez azonban korántsem jelenti, hogy minden, a nyelvi jogokkal kapcsolatos probléma megoldódott,
a többnyelvűsítés terén még rengeteg a tennivaló
– figyelmeztetett Bethlendi András, a Musai-Muszáj kezdeményező csoport és az AGFI (Advocacy Group for Freedom of Identity/Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) képviselője, aki Landman Gábor holland-magyar aktivistával és Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári szervezetének vezetőjével beszélgetett.
Olvasson még:
- Nasty, avagy a mioritikus tenisz állócsillaga, aki aztán lehullt a meddő hőzöngés pöcegödrébe
- Hírek szerdán: Szebeni műemlék hídon akciózott Dorel, a mekkmester. A medvék már Bukarestben vannak
- Varga László Edgár: Egy dohányipari óriás a füstmentes jövőért, avagy miért nincs Önnek semmiféle választása
A Tordaszentlászlón élő Landman Gábor, aki a nyelvi jogi aktivizmus élharcosának számít Erdélyben – többek között Hollandiában bejegyzett alapítványával ő perelte be elsőként a kolozsvári városházát háromnyelvű táblákért – elmondta, nem is érti, hogy egy 52 százalékban magyarok lakta településen hogyan lehet gond a magyar nyelvű tájékoztatás az önkormányzat vagy a rendőrség szintjén – ez utóbbi esetében eleinte sikerült elérni, hogy kitegyék az intézmény nevét mindkét nyelven, bár a feliratot utóbb eltávolították.
A Hollandiából hazatelepült aktivista a nyelvi jogok kérdését az európai polgárság kontextusában közelíti meg:
uniós polgárként mindenkit megillet a jog, hogy anyanyelvén tudjon érvényesülni
bármelyik tagállamban. Hollandiával ellentétben – ahol Landman rendőrségi tolmácsként dolgozott sokáig – Romániában ezzel a joggal élni szinte lehetetlen, sőt a hatóságok gyakran nemhogy anyanyelvén, hanem angolul sem tudnak vele kommunikálni.
Irreális elvárás a román állam részéről, hogy ha valaki Magyarországról (vagy akár Hollandiából) magyarként egy jelentős magyar lakossággal rendelkező romániai közegbe települ, tudjon románul, európai polgárként megilleti az anyanyelven való boldogulás joga – fejti ki Landman.
Bethlendi András azonban – némiképp Landmannal vitatkozva – más alapállásból közelíti meg a kérdést. „Nem azért kellenek nyelvi jogok, mert nem tudunk románul – hiszen az erdélyi magyarok többsége tud –, hanem azért, mert járnak nekünk” – szögezi le. Bethlendi szerint az erre vonatkozó
romániai törvénykezés viszonylag jó, a probléma a törvény által előírt jogok érvényesítésével van.
Mint elmondja, amikor benyújtották a marosvásárhelyi Cemóval közös árnyékjelentésüket, az Európa Tanács szakértői is meglepődtek azon, hogy a nyelvi jogokat olyan településeken sem tartják be, ahol a magyar anyanyelvűek többségben vannak és erős a kisebbségi érdekképviselet.
Ezért közelíti meg szkeptikusan – bár természetesen előremutatónak tartja – a Minority SafePack kezdeményezést vagy a közigazgatási törvény tervezett módosítását (amelynek értelmében 20-ról 10 százalékra csökkentenék az anyanyelv-használati küszöböt), mert úgy véli, a jogszabályok nem elegendőek: a változás a jogaikkal élni kívánó polgárok, a helyi közösség hozzáállásán múlik.