Na mi nyílt meg ma? Na mi?

A Kolozsvári Magyar Napok origójának legnagyobb konkurenciája: a borutca.
Hirdetés
Már kapható a tíz lejes kóstolópohár KMN-logóval, több pincészet, kereskedés megnyitotta a bódéját (de még nem mindegyik), és van, ahol már a hűtőt is beüzemelték a Fogoly utcában, a várfal tövében.
 
 
Borutca a Kolozsvári Magyar Napokon
 
A házikók a napos oldalon sorakoznak, amelynek az a potenciális előnye, hogy ha hoznak székeket, asztalokat, mint a KMN korábbi kiadásain a borutcába, akkor azok árnyékba kerülnek. Az utcát egyébként stílusosan a Magyar Napok idei színeivel, lilával és narancssárgával árnyékolták.
 
 
Sajtok a borutcában a Kolozsvári Magyar Napokon
 
A borutca elköltöztetésével kapcsolatos egyetlen aggodalmunk, miszerint sajtért vissza kell menni majd a Farkas utcába, teljes mértékben eloszlott, a Fogoly utca egyik házikójából már most kerekednek ki az érlelt és nyers, ízesített és natúr sajtok.
 
Szerda délutántól beüzemelik a színpadot is, ahol ma, pénteken és vasárnap a Tokos Zenekar és társai zenélnek, csütörtökön a Harmadik Zenekar, szombaton pedig az Ördöngös játszik majd ördöngös ritmusokat.

Hirdetés